interjú

2020.05.09. 11:30

„Kodály útmutatásait kell képviselnem”

Nemes József, a debreceni Lautitia Kóruscsalád vezetője a közelmúltban fontos tisztséget kapott a nemzetközi zenei életben.

Fotó: Napló-archív

Tosca, nemzetközi kórusversenyek, szakmai találkozók, külföldi fellépések. A debreceni kóruscsaládnak a járványhelyzet miatt minden tavaszra és nyárra tervezett megmérettetéséről le kellett mondania. A gyakorlást online oldják meg, eközben karnagyuk hatalmas elismerést „hozott haza” a közelmúltban Itáliából. Nemes Józsefet a Napló új kitüntetéséről és kórusainak mindennapjairól kérdezte.

Nem mindennapi elismerésben részesülhetett a közelmúltban. Mi a jelentősége annak, hogy már ön is az olasz szövetséghez tartozik?

Az Olasz Kórusvezetők Országos Szövetségének egyik célkitűzése, hogy világot nyissanak. Már a megkeresés is váratlanul ért, amikor az egyik, általam nagyra becsült olasz karnagy kollégám írt nekem, hogy a művészeti bizottság engem szeretne felkérni erre a tisztségre. Természetesen örömmel elvállaltam. Néhány nappal később pedig már megérkezett a hivatalos levél is, és csak ekkor láttam a szövetség honlapján, milyen illusztris társaságba is kerültem.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy érdemesnek találnak erre, és hogy az eddig elvégzett munkám predesztinálhat a kitüntető figyelemre.”

Beköszönő videót is kell csinálnom az Olasz Kórusvezetők Országos Szövetségének honlapjára, melyben anyanyelvükön is szeretnék megszólalni. Szép gesztus lenne.

Melyek azok a nevek, melyek azzá teszik ezt a társaságot?

A kórusélet krémje; például a King’s Singers tagjai, Nadezhda Averina, az orosz Vesna Gyermekkar vezetője, akinél már jártunk is Moszkvában és jó kapcsolatban vagyunk és Eric Whithacre világhírű zeneszerző.

Nemes József évről évre hazai és nemzetközi versenyek győzteseként viszi előre a Lautitia Kóruscsaládot
Fotó: Napló-archív

Milyen feladatokkal tervez a szövetség tagjaként?

Úgy gondolom, a kodályi útmutatásokat kötelességem képviselni, Kodály országában nincs más opció. Ez hatalmas felelősség, ezért azt is remélem, hogy azért is esett rám a választás, hogy ezeket a sikeres metódusokat mind képviselni tudjam. Mivel évek óta a görögkatolikus egyház szárnyai alatt működünk, azt is fontosnak tartom, hogy ezt az értékrendet is meg tudjam majd mutatni. Rengeteg nehézséget simít el egyházunk az érdekünkben, és nagyon figyelnek ránk.

Miért ró ez nagy felelősséget önre?

A legfontosabb, hogy méltóan tudjam képviselni és hiteles tolmácsolója legyek akár a Kodály-módszernek, akár annak az értékrendnek, amit a görögkatolikus egyháztól kaptunk, s melynek szeretnék megfelelni.

„Amikor az országot képviselnem kell, nem Nemes József vagyok, hanem „a magyar karnagy”, emellett én vagyok a görögkatolikusok karnagya is.”

A magyarságommal együtt a kodályi hagyományokat és azt a fajta elköteleződést is képviselem, amit magyar szakemberként: a kodályi koncepciót az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Mi, akik abban az országban élünk, ahol ez a fantasztikus elme kitalálta és megteremtette ennek a feltételeit, kötelességünk mellette a végletekig kiállni és hirdetni a módszer működőképességét.

Hogyan működik ebben az időszakban a Lautitia Kóruscsalád?

A közös, egyidejű gyakorlás technikai feltételei sajnos nem adottak, a hangkésések miatt nem lehet online próbákat csinálni. A Szent Efrém Általános Iskolában a digitális oktatás révén a felső tagozatosokkal egyébként is tartom a kapcsolatot. Ott, és a többi kórusnál is megpróbálok egy kis zenét csempészni a mindennapokba azzal, hogy a darab szólamait feléneklem és átküldöm nekik. Ők feléneklik otthon, én pedig összevágom. Arra mindenképpen jó ez a módszer, hogy egy kicsit foglalkoznak az énekléssel; intonáljanak, gyakoroljanak.

A most bevezetett enyhítések várhatóan mennyiben könnyítik meg a munkájukat?

Most, hogy végre nem tilos a szabadtéri gyülekezés, keressük a személyes találkozás lehetőségeit. A legidősebb csoporttal kezdem majd a közös munkát a napokban, mivel ők már maguk rendelkeznek az egészségüket és a biztonságukat illetően. Igyekszünk úgy próbát tartani, hogy egymástól távol állva mégis jól halljuk egymást. Az biztos, hogy elsőként még nem szeretnénk a közönség elé állni, hanem a fokozatosság elvét követve próbálunk utat törni magunknak. Erre a lóra vissza kell szállnunk, és mindezt úgy, hogy tudjuk: nem a csúcson folytatjuk tovább.

Szakál Adrienn

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában