2019.07.25. 20:00
Nincs vége a nyárnak, a java még csak most következik!
A Csík zenekar koncertjétől a Kakasfőző Fesztiválon át Majka bulijáig szinte mindenféle műfajt megtalálunk a következő napok hajdú-bihari programjai között.
Fotó: Molnár Péter
Fotó: Molnár Péter
Július 25., csütörtök – 16.30: IDM zenekar – Károli-csarnok (Csillagpont Fesztivál)
Július 26., péntek – 20 óra: Volt Egyszer egy Bázis – Nagyerdei Víztorony
Július 26., péntek –18 óra: P. Mobil, Radar, Smith Rock Family – Hajdúszoboszlói repülőtér
Radar
Fergeteges bulik, jó lemezek és több százezer kilométer a hátuk mögött. A zene rock és heavy ötvözet. Dallamos és érzéki, de ugyanakkor nyers és kemény. Igazi klasszikus, fejrázós metál. Álljon hát itt pár sor azokról, akik művelik azt az egész radarozást.
2005 első havában kezdődött minden. Mák István (Maku, ének) és Papp Gergely (Geri, bass, vokál), mint alapító tagok hozták létre a Radart. Már amikor felmerült bennük, egy baráti beszélgetés alkalmával, hogy esetleg összehozhatnának valami tökös bandát, lehetett érezni, hogy ha ők ketten összefognak, abból valami komolyabb dolog fog kisülni. Persze ehhez előbb kellettek a megfelelő társak.
Nem sokkal később meg is találták a megfelelő embereket maguk mellé. A kezdő felállás: Maku (ének), Geri (bass), Rácz Attila (Ati, gitár), Madár Csaba (gitár), Pongó Tamás (dob)
A zenekar körülbelül két évig játszott ebben a formációban, amikor is Madár helyét Gulyás Zsolt vette át. Egy év múlva Tomi is távozott a zenekarból, és helyét a dobok fölött Fagyas Sándor (Fagyi) töltötte be. Ebben az időszakban, 2010-ben kezdődött el első lemezük felvétele, ami még ebben az évben meg is jelent. Az Új hajnal nagy sikert aratott a rock műfaj kedvelői körében. A lemez egy év múlva arany-, majd 2012-re platinalemez lett. Címadó dala, azóta is a rajongók egyik nagy kedvence. Mikor megszólal, az első sorok egyöntetű, nagy, izzadós headbangelésbe kezdenek a zúzós riffek és a dallamos gitárszóló hallatán, a refrén dallama, pedig azonnal belevési magát az ember agyába, mint valami penge. Emellett az albumon húzós dalok még a Lehettem volna, Nem tudod, Harc, Szakadék felé és az Utolsó esély, amelyen vendégként Rudán Joe, a zenekar közeli barátja is énekel. Ezen dalok a legtöbb koncerten hallhatóak is élőben a srácoktól, olvasható a rockbook.hu oldalon.
Július 26., péntek – XXIV. Szoboszlói Folkhétvége
Július 27., szombat – XXIV. Szoboszlói Folkhétvége
Góbé zenekar
Képzettségük és elkötelezettségük lehetővé teszi úgy a forráshű népzene, mint a bartóki feldolgozások magas szintű megszólaltatását.
A banda 2007 őszén jött létre, Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola négy tanulójából. Egy népies ihletésű zenedarab megkomponálásával, majd előadásával mutatkoztak be a nagyközönségnek. A Transylvanian suite, azóta már többször nagy sikert aratott. Az erre a produkcióra összehívott csapat később együtt maradt és zenekarrá alakult. Már rögtön az első hónapokban bemutatkozhatott; döntős lett az országos Fonó Ki-Látó tehetségkutató versenyen; a III. Bornépek Dalai Népzenei Versenyen pedig elnyerte a Szentendrei Szabadtéri Múzeum különdíját.
A Közgáz Néptáncegyüttes szeniorcsoportjának utánpótlás-zenekarát képezik.
2008 februárja óta rendszeresen föllép a Művészetek Palotája „Hangulatkoncert” sorozatában. A zenekar tagjai komoly képzettséggel bírnak a klasszikus zene terén, és elkötelezettséget éreznek a hagyományos népzene minél hűbb elsajátítása és megszólaltatása ügyében, olvasható a koncert.hu oldalon.
Július 28., vasárnap – XXIV. Szoboszlói Folkhétvége
Július 27., szombat – VI. Kakasfőző Fesztivál
Helyszín: A püspökladányi gyógy- és strandfürdő előtti tér
Július 27., szombat 20 óra: Signal Motorock – debreceni Ady park
Július 28., vasárnap 20 óra: Keresztes Ildikó – Rock Café (Hajdúszoboszló)
Július 30., kedd – Triász – Rock Café (Hajdúszoboszló)
Borítókép: Majkával egy héttel ezelőtt találkozhattunk a Campus Fesztiválon