2024.05.23. 13:57
Hatalmas debreceni siker a tudományos versenyek világbajnokságán
Laskai Szilveszter, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja a több ezer résztvevő közül a negyedik helyen végzett. Innovatív megoldása egyes gazdasági problémákra is válasz lehet.
Május 22-én ismét Los Angeles adott otthont az International Science and Engineering Fair (ISEF) nevű tudományos verseny világbajnokságának, ahol idén hatalmas magyar siker született – tudatta portálunkkal a Magyar Innovációs Szövetség. Mint írják, Laskai Sziveszter a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett Országos Tudományos és Innovációs Olimpián elért eredményével kvalifikálta magát a nemzetközi versenyre.
A kiváló magyar diák „Vontatási inverter tervezése SiC félvezetőkkel” című pályázatával képviselte hazánkat a versenyen, mellyel már az Európa-bajnokságon is különdíjat nyert tavaly szeptemberben.
Szilveszter egy vontatásra optimalizált SiC-MOSFET alapú invertert fejlesztett ki. Ez az innovatív megoldás kiválóan alkalmazható általános célú frekvenciaváltóként, és energiasűrűsége 60%-kal nagyobb, mint a hasonló teljesítményű kereskedelmi forgalomban kapható változatoké.
Innovációs megoldás lehet
A zsűri kiemelte, hogy a fejlesztett SiC inverter, mint energiahatékonyságot növelő eszköz, megfelelő válasz lehet a gazdasági és ökológiai kihívásokra. Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadón hangsúlyozta, hogy az ISEF zárása után elégedettség tölti el, mert biztos benne, hogy a világ jó kezekben van.
A tudomány folyamatosan formálja át világunkat, és a fiatal tudósok és kutatók ennek a folyamatnak a legfontosabb katalizátorai.
– emelte ki Maya Ajmera.
A világbajnokságon közel 2000 diák versenyzett a világ 49 államának és 70 országának képviseletében. A magyar csapat másik tagja Vajda Ádám, az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium kiváló diákja is részt vett, aki szintén a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett 32. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny második díjasa, és az idei, 33. OTIO döntőse. A magyar delegációt Pazsák Zsófia, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetőigazgató-helyettese vezette – tudatta portálunkkal a szövetség.