Publikáció

2024.04.28. 16:35

Legújabb kutatásaikat mutathatták be a szakemberek a Debreceni Egyetemen

A fenntartó alapítvány GTIDEA Publikációs Díjával elismert szakemberek mutatták be tudományos munkáik legújabb eredményeit, gyakorlati alkalmazhatóságát a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Journal Clubjában. A legutóbbi alkalommal László Bertalan, Kardos Éva Aliz, Kéri Mónika, Pesti-Asbóth Georgina, valamint Rácz Anett nyertes tanulmányát ismerhette meg a közönség.

Haon.hu

Minden hónapban lehetőséget kapnak a Journal Clubban a GTIDEA Publikációs Díjával elismert kutatók, hogy bemutassák tudományos munkájukat, melyről a közelmúltban rangos nemzetközi folyóiratokban jelentettek meg közleményt. A Kenézy-villában rendezett csütörtöki eseményen a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi, Természettudományi és Technológiai, Informatikai, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán kutató szakemberek ezúttal is öt aktuális, innovatív témával kapcsolatban tartottak előadásokat oktatóknak, hallgatóknak. A díjazott kutatók tevékenysége az intézmény számára kiemelten fontos, hiszen a külföldi tudományos folyóiratokban megjelent publikációk révén növelik a Debreceni Egyetem presztízsét – hangzott el a tudományos szakmai eseményen - írja az unideb.hu.

Nagy Péter, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját segítő Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a most hallott kutatók szakterületük kiválóságai, akik az utóbbi időben a társadalom fejlődése szempontjából jelentős fókuszterületeken értek el kimagasló eredményeket.

– Ez már a negyedik Journal Club, ahol a Debreceni Egyetem közössége megismerheti a fenntartó alapítvány Publikációs Díjának első nyerteseit és kutatási területeiket. A rendezvény szakmai szempontból mindenképpen hiánypótló az intézményben, hiszen a DE tudományos közössége első kézből értesülhet az aktuális eredményekről, és ezzel kapcsolatban nagyon jó visszajelzések érkeztek. Ez alkalommal is rendkívül sokszínű témák kerülnek elő, hiszen az informatikával, a vegyészettel, a földrajzzal, a növénytannal kapcsolatos előadások mellett bemutatta kutatását az egyetlen olyan, Publikációs Díjjal elismert szakember is, aki a humán tudományok területén dolgozik – tette hozzá Nagy Péter.

A GTIDEA Publikációs Díj 2023. évi díjazottjainak bemutatkozása május 16-án utolsó alkalmához érkezik, akkor újabb öt elismert kutató tart majd  szakmai előadásokat publikált kutatásaik részleteiről. A GTIDEA Publikációs Díj pályázatot ebben a tanévben is kiírta az alapítvány. A benyújtási határidő: 2024. április 30.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában