Beruházás

2024.04.12. 14:14

Megérte befektetni a hajdúböszörményi strand korszerűsítésébe – fotókkal

Nemcsak az üzemeltetési költséget csökkentik a fejlesztések, hanem a fenntarthatósághoz is hozzájárulnak. A hajdúböszörményi strandot 300 millió forintból korszerűsítik.

Hajnal László

Energetikailag korszerűbb lesz a hajdúböszörményi strand

Forrás: Molnár Péter

Háromszáz millió forintos TOP pluszos forrású támogatást nyert Hajdúböszörmény a Bocskai Strand- és Gyógyfürdő energetikai korszerűsítésére. Ennek részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a helyszínen péntek délelőtt. Fórizs László alpolgármester köszöntőjében a strandfürdő előzményeit elevenítette fel. Beszélt a termálkút 1959-es fúrásáról, a nyitott fürdőt pedig 1961-ben kezdték megépíteni. A fedett uszoda megvalósulására egészen 2002-ig kellett várni, ekkor alakult ki a végleges arculata a létesítménynek.

hajdúböszörmény strand, korszerűsítés, fejlesztés
Fórizs László, Hajdúböszörmény alpolgármestere köszöntőjében a strandfürdőről beszélt
Forrás: Molnár Péter

– Az eltelt 22 év alatt a gépészeti rendszer megérett a felújításra, hiszen pazarló módon működött, folyamatos hibákkal. Így tehát régi elképzelés valósulhatott meg – mondta. Fórizs László hozzátette, noha az emberek a kézzel fogható, látványos beruházásokat kedvelik, a munkálatok nagy része a föld alatt zajlik, azonban a felújítás elengedhetetlenné vált. Megjegyezte, jogos a kérdés, hogy a 2022 nyarán megjelent felhívás miért csak most valósul meg. Erre válaszul részletesen beszélt a közbeszerzések és pályáztatások hónapokig tartó egyes elemeiről.

Megvalósul az épület energiatudatos gépészeti korszerűsítése, valamint többek közt épületenergia fejlesztés, hőtermelők, hőelosztók, légkezelők, épületklímák fejlesztése, több hőszivattyú beépítse és technológiai automatizálás is megtörténik

 – fejtette ki.

Nem csak a hajdúböszörményi, további fürdők is korszerűsödhetnek 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke megerősítette, attól függetlenül, hogy az unió elindította-e volna a támogatást, a kormány lehetővé tette a projektek tervezésének elkezdését, ezzel is pörgetve a magyar gazdaságot.

Az elnök előrevetítette, az év második negyedévében várhatóan újabb 300 millió forintos, fürdő energetikai korszerűsítését célzó pályázati kiírás fog megjelenni, összesen pedig Hajdú-Biharban 3,4 milliárd forint válik elérhetővé erre a célra a jövőben. Kitekintésképen összegezte, 2014 és 2020 között több mint hétmilliárd forintot fordítottak energetikai korszerűsítésekre a vármegyében, emellett 9 és fél milliárd forintnyi forrás is elérhetővé vált.

Mint mondta, minderre azért van szükség, mert a technológiai újítások lehetővé tették, hogy az intézmények üzemeltetési költsége gyakorlatilag elhanyagolható legyen.

hajdúböszörmény strand, korszerűsítés, fejlesztés
Pajna Zoltán a pályázati lehetőségekről beszélt 
Forrás: Molnár Péter

Anyagilag is megéri és még fenntartható is

Tiba István országgyűlési képviselő felelevenítette, ez elmúlt időszakban a strand területén a játszótér, a gyógyászati részleg és a gyógyhelyet érintő fejlesztéseket is bejelentették. Mint mondta, egyik oldalról örömteliek a beruházások, azonban mindez egy szomszédos háború árnyékában történik. Úgy véli, a konfliktushelyzet meglehetősen aggasztó, ugyanakkor szükség van a bizalomra, hogy a fejlesztések nem hiábavalóak, és megéri előre haladni. Reményét fejezte ki, hogy a több mint 5,6 milliárd forintnyi fejlesztést fokozatosan sikerül véghez vinni Hajdúböszörményben.

hajdúböszörmény strand, korszerűsítés, fejlesztés
Tiba István országgyűlési képviselő 
Forrás: Molnár Péter

Vámosi Gábor, a Lenerg Energiaügynökség Mérnöki és Tanácsadó Nonprofit Kft. igazgatója beszédében kifejtette, az önkormányzatok egyre összetettebb energiahatékonysági programokat valósítanak meg, ez jelenik meg a böszörményi strand projektjében is. Úgy véli, az elért energiamegtakarítás óriási mértékű lesz.

Egy, csaknem 3100 négyzetméteres épület gépészeti rendszere fog megújulni. Ezt többek közt a légkezelő rendszer elavultsága indokolta, az épület energiafelhasználása rendkívül pazarló volt

 – vázolta fel, hozzátéve, a fenntartási költség mérséklése mellett az épület szén-dioxid-kibocsátása is jelentősen csökkenni fog.

– Hét darab, egyenként 90 kilowattos hőszivattyút építenek be, amely a feltörő gyógyvíz hőenergiáját fogja hasznosítani. A feltörő hőenergia az épület és a medencék vizének hűtésére és a keringtető rendszer hatékony működtetéséhez is hozzájárul majd – mutatta be. Hozzáfűzte, négy új légkezelő berendezést is beépítenek, melyek energiafelvétele jóval alacsonyabb lesz. Átalakítják a szellőzőrendszert is, amely főképp a magas páratartalom miatt szükséges. Az igazgató szerint a beruházás egy rendkívül komplex projekt, mely példaértékű lehet más önkormányzatok részére is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában