Közlekedés

2024.04.13. 14:22

Ilyen is van: nagyon higgadtan üzent szülőtársainak egy sofőr, aki elé kiszaladt egy gyerek Debrecenben

Tanulságos eset történt péntek reggel a Böszörményi úton.

Haon.hu

Az eset Debrecenben, a Böszörményi úton történt

Forrás: illusztráció / Google Street View

Számtalan indulatos posztot láttunk már a különböző helyi Facebook-csoportokban a debreceni közlekedésről, és hát ezek hangnemét néha talán meg is lehet érteni, elvégre ki szeretne bajba kerülni mondjuk egy figyelmetlen gyalogos vagy autóstárs miatt. Egy sofőr azonban most a hangnemskála másik oldalát választotta, amikor türelmes írásban vonta le egy Böszörményi úti necces helyzet tanulságait, többeket is arra intve, hogy ha lehet, legyenek egy kicsit körültekintőbbek.

A nő péntek reggel írt be az egyik nagy taglétszámú nyilvános debreceni csoportba, és bejegyzésében már az elején leszögezte, hogy kizárólag a figyelemfelkeltés és a megelőzés a bejegyzés célja. 

Nem sokkal ezelőtt a Böszörményi úton (ami egy négysávos nagy út) majdnem elütöttem autóval egy kb. 12 év körüli kisfiút, aki egyedül futott át a túloldalra (nem zebrán), hogy le ne késse a már buszmegállóban álló buszt! Én a megengedett sebességgel közlekedtem, de így is csak a gyors reakción múlt, hogy állóra tudtam fékezni az autót és a hangos dudálástól megijedve a kisfiú – hála az égnek – az út közepén megállt! És olyan cuki volt, mert elnézést is kért!

– idézte fel az esetet a sofőr, aki ezután arra kért minden szülőt – de főleg azokat, akik egyedül engedik el a gyereküket a városban –, hogy nagyon körülményesen magyarázzák el gyerekeiknek a közlekedés lehetséges veszélyforrásait, hogy ne történjen tragédia.

„Én most ezt egy jelnek veszem odafentről, hisz az autóban velem volt a 9 éves kisfiam, aki így szintén tanult valamit – remélhetőleg – az esetből!” – tette hozzá az autós, aki aztán így zárta a sorait:

Skacok, nincs az a busz, esetleges tanári leszidás egy késés miatt, ami miatt megéri kockáztatni az életünket.

A posztra szombat délutánig nagyjából ezer reakció érkezett, a kommentelők között volt, aki elismerését fejezte ki a megfogalmazás stílusa miatt, egy taxisofőr pedig jelezte, hogy napi szinten találkozik hasonló esetekkel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában