Fontos beruházás

2024.04.24. 18:15

Régen várt új intézmény alapkövét tették le Nagyhegyesen – fotókkal, videóval

Két csoportszobás bölcsődével gazdagodik a község 300 millió forint TOP Plusz-forrásból.

Kosztin Éva

Balról: Berényi Milán, a kivitelező cég munkatársa; Bodó Sándor országgyűlési képviselő, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke; Bajusz Istvánné polgármester és Szilágyi Zoltán református lelkipásztor a bölcsőde szerdai ünnepségén

Forrás: Czinege Melinda

Az óvoda történetén keresztül ismertette Bajusz Istvánné, Nagyhegyes polgármestere, hogyan vált a létszámnövekedéssel indokolttá, hogy 2018-ban a képviselő-testület meghozta a döntést egy új bölcsőde építéséről.

– 1998 márciusában adtuk át a százötven férőhelyes, hatcsoportos óvodát egy négyszáz fő kiszolgálására alkalmas konyhával. Innentől folyamatos volt a nyomás a lakosság részéről, hogy mi lesz a 3 éven aluliakkal, akiknek folyamatosan növekedett a létszáma. 2011-ben kialakítottunk egy 5 fős bölcsődei csoportot, amit szinte azonnal bővíteni kellett. Az intézmény neve Tündérkert Óvoda és Bölcsőde lett, de már kinőtték, nem tudják kiszolgálni az igényeket – ismertette. Mint elmondta,

több helyszínt is megnéztek, a tervezők azonban az óvoda területét találták a legjobbnak, legfőképpen, mert így nem kell két konyhát üzemeltetni.

Bajusz Istvánné, Nagyhegyes polgármestere bölcsőde
Bajusz Istvánné, Nagyhegyes polgármestere a bölcsőde alapkőletételi ünnepségén
Forrás: Czinege Melinda

Januárra lehet kész a bölcsőde

– 2021-ben kezdtük a tervezési folyamatot, 2022-ben pályáztunk, és amikor elnyertük a 300 millió forintot, nyeltem a könnyeimet örömömben, olyan sok erőfeszítésünkbe telt és megannyi álmatlan éjszakát okozott mindannyiunknak, akik ezen dolgoztunk. Idén március 21-én adták át a munkaterületet, azóta zajlik az építkezés, most jutottunk el a két csoportszobás, erdőre néző bölcsőde alapkövének letételéhez, amely várhatóan januárra készül el – osztotta meg a polgármester.

A gyermeknevelő intézmények biztosítását a társadalmi felelősségvállalás magasiskolájának nevezte Bodó Sándor országgyűlési képviselő. – A világ megváltozott, a családok napi életszervezése, a nők munkavállalása sok családban felveti azt a kérdést, hogy mi legyen a gyerekkel. Az a szülők dolga, hogy mérlegeljenek, maradjon-e otthon a gyerek, nekünk az a feladatunk, hogy elérhető minőségi bölcsődét tudjunk biztosítani – fogalmazta meg. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, minden településnek szükségszerű hosszú távon, 7-15 évre előre tervezni. – Itt jól terveztek, Nagyhegyes erős település, erős önkormányzattal, a fejlődésük a jövő évtizedben is biztosított, hiszen itt a megfogalmazott célok meg is valósulnak – vélekedett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában