Kilencvenéves lett Hajdúszoboszló nagyra becsült testnevelő tanára - fotókkal, videóval

Meg se tudok nyikkani – meglepettségében ennyit tudott csak mondani Leel-Őssy Pál március 7-én, csütörtök délután a hajdúszoboszlói, egykori 3-as iskola tornatermébe belépve. Nem számított ugyanis arra, hogy a falak között, ahol évtizedekig tornaórákat és kézilabdaedzéseket tartott, egy „összeesküvés” várja: barátai, kollégái, egykori tanítványai köszöntötték őt 90. születésnapja alkalmából.

Miután a meglepettségtől már az ajtóban ledermedt Pali bácsi végighallgatta, ahogyan a megjelentek szeretetteljesen elénekelték neki a klasszikus születésnapi dalt, Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere köszöntötte a város nevében a nagyra becsült pedagógust. Felidézte, sokak Pali bácsija 1958-ban került ebbe az iskolába, s közel 4 évtizeden keresztül szolgálta a várost és a diákságot. Fegyelemre nevelte a tanulókat, jó példát állítva ezzel – méltatta munkásságát a polgármester, aki az ilyenkor szokásos ajándékok mellett Hajdúszoboszló 1606 emlékérmet adományozta számára.

Érték és mérték volt Leel-Őssy Pál munkája

Majd Galánfi András Kossuth-díjas művész, a délután egyik szervezője köszöntötte jó barátját, egykori kollégáját. Mint mondta, Leel-Őssy Pál követendő példa, értek és mérték volt számukra. Úgy fogalmazott, most mintha összement volna a tornaterem, ahol annyi izzadságcsepp folyt. 

– Fiatalon az ember nagynak látta, az egyetlen olyan terem volt ez, ahol télen lehetett dolgozni. Pali atlétaként jött ide, kapott egy küldetést, neki a kézilabdát kell csinálni – idézte fel. Az első időszakban a Rákóczi utcán, ahol Galánfi András szavai szerint csodálatos időszakokat éltek meg, majd felkarolta a sportágat a Gázláng, ott mindent elölről kellett kezdeni, lelátót, öltözőt. Elérzékenyülten emlékezett vissza a korábbi kollégákra, akik már nem lehetnek velük, s háláját fejezte ki azért, hogy Pali bácsi még itt lehet.

Ha újrakezdetné, sem csinálná másként

Pali bácsi több évtizedes testnevelő tanári pályafutása során fontosnak tartotta, hogy megszerettesse a sportolást a gyerekekkel, mint mondta, hol keményen egy kicsit, hol puhábban. – „Rossz hírem” volt a gyerekek között, az alsó tagozatosokat velem ijesztgették: Na, majd jövőre ha felkerültök Pali bácsihoz... – idézte fel. Azt is megosztotta, szeretett volna magasabb szinten is sportolni, de saját bevallása szerint nem volt elég tehetséges hozzá, a szándék pedig nem elég. – Ha még egyszer kezdhetném, akkor is erre a pályára lépnék – mondta. Felesége, Pirike is testnevelő tanár volt, gyermekünk azonban már nem vitte tovább a pályát, sőt három unokája sem. Szép sikereket értek el a Pali bácsi által edzett kézilabdacsapatok, bár ő úgy látja, semmi különöset nem csinált, csak konzekvensen dolgozott a gyerekekkel.

Ma már az egykori tanulók is felnőtt emberek, közülük többen jelen is voltak csütörtökön is, köszöntötték volt kollégái, kézilabdázó sporttársai és legkiválóbb tanítványa, Sterbinszky Amália, aki dániai otthonából érkezett a köszöntésre szülővárosába. Mindannyian jó szívvel emlékeztek vissza az évtizedekkel ezelőtti történésekre.