Kiállítás

2023.11.28. 20:26

Püspökladányi fiatalok ismerkedtek a Magyar Honvédség történelmével

A budapesti Bálna Honvédelmi Központ interaktív kiállítását látogatták meg.

Dandé Melinda

Perge János százados a részvevőkkel

Forrás: MH 2. TVE 3.TVZ

Püspökladányi kadétok látogattak el a budapesti Bálna Honvédelmi Központba, hogy interaktív módon megismerkedhessenek a „175 éves a Magyar Honvédség” tárlaton hazánk haderejének múltjával, jelenével és jövőjével.

A fiatalokat a MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred 3. Területvédelmi Zászlóalj katonái kísérték el. A püspökladányi Berettyóújfalui SZC Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola Honvéd Kadét Programban résztvevő diákjai Kiss Szilvia pedagógus szervezésében utaztak Budapestre.

A „Nagy Háborúk” teremben a Magyar Honvédség első és második világháborúban használt eszközei, fegyverei, valamint korhű egyenruhái mellett vizuális vetítések fogadták a résztvevőket, az orvosi katonai sátorban pedig megtekinthették a sérültek ellátásához szükséges felszereléseket. Tesztelhették az I. világháborús repülőgép-szimulátort, valamint a fiatalok körében nagy sikert aratott az úgynevezett „Lőtér”, ahol a hadsereg rendszeresített fegyverzetének airsoft változatait próbálhatták ki.

A kiállítás Modern Haderő helyiségében, a legújabb, legmodernebb fegyverek mellett olyan kellékek is várták a tanulókat, mint VR kiképző-szimulátor, légvédelmi drónjáték, Gripen-szimulátor és katonai robotkutyák. Az iskolások nagyon jól érezték magukat a kiránduláson, örömmel mesélték el társaiknak, hogy modern harci eszközöket nézhettek meg és próbálhattak ki. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában