2023.11.28. 18:41
Ötezer facsemetével bővül a debreceni Nagyerdő
A cég felajánlásának köszönhetően még gazdagabb természeti kinccsé válhat a Nagyerdő.
Forrás: Facebook / Széles Diána
A széleskörű ESG (környezeti, társadalmi és irányítási) beruházásuk mellett az aktív környezetvédelemből is kiveszi a részét a Nádudvari Élelmiszer Kft: „Kerülj egy joghurttal közelebb a természethez!” címet viselő kampányuk eredményeként egy teljes hektáron történő facsemete-ültetést támogatnak anyagilag a debreceni Nagyerdőben. Az eseményről a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. debreceni székhelyén tartottak sajtótájékoztatót kedden délelőtt.
– Nagy fordulópontot jelentett Debrecen életében az elmúlt pár év: megjelentek a nagy cégek, így lehetőség nyílt velük közösen indítható környezettudatos programok megvalósítására – mondta Széles Diána, Debrecen alpolgármestere. A város tüdejének nevezte a Nagyerdőt, mely egyben egy rekreációs tér is, a folytonos megújításával élhető, minőségi környezetet biztosítanak a debreceniek számára. Elmondta, hogy folyamatban van egy zöld átállás, ennek része a Civaqua-program, a véderdősítés, valamint az együttműködés a Debreceni Egyetemmel és több támogatóval, mely az egész régiót megerősíti.
![](https://cdn.haon.hu/2023/11/RcEvJFz8W3LI23oYigWr2L8glKrsUuJ-vnVgYJp-BAY/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NlY2ZhNjQ4YmM0YzQ0NmRiYTJkOGI4Mjk0MGNiMzQz.jpg)
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a mostani 5000 facsemete ültetése a „Kerülj egy joghurttal közelebb a természethez!” címet viselő kampányuk eredményeképp valósulhatott meg.
Az erdészet is örömmel vesz részt a lakossági kezdeményezésekben
– Az erdészetnél azon dolgozunk, hogy a minket körülvevő zöld megmaradjon, gyarapodjon – mondta Tölgyfa Gábor, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt műszaki vezérigazgató-helyettese. Elmondása szerint az év minden szakában más tevékenységet folytatnak: télen fakitermelés folyik, ősszel és tavasszal az erdősítés, nyáron az állomány megőrzése a céljuk. A Nyírerdő Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben kezel állami tulajdonú erdőket 60 ezer hektáron, melyből ezer hektár a Nagyerdő, és évente 500 hektáron végeznek felújítást, ami nagyjából 2 millió csemetét jelent, de telepítenek be új területeket is.
![](https://cdn.haon.hu/2023/11/UWcrA0zL0jI0PXIb6WppW1GOIPM6Ij4QX9qQBSJX068/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdiYjMzZTQ3OTE0MzQzMzJhYTM1OWRhODEzY2UyYjc3.jpg)
– A társadalom egyre fontosabbnak érzi az erdősítést, ezért hiba lenne, ha az erdészet nem lenne nyitott ezekre a kezdeményezésekre – tette hozzá Tölgyfa Gábor.
Juhász Lajos, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. Debreceni Erdészetének erdészeti igazgatója elárulta, hogy egy 57 éves fenyőállomány helyére kerülnek majd az új fák, mert a Nagyerdővel kapcsolatban az a fő stratégia, hogy teljes egészében őshonos állomány legyen, ami nem az, azt fokozatosan lecserélik. A tervek szerint hazai nyárral kell beültetni a területet, ezért választották a megújításhoz a mára háttérbe szorult fekete nyárfát, amely a feltámadást jelképezi.