Bemutató

2023.11.29. 18:57

Hídmodelleken végeztek látványos terheléspróbákat a Debreceni Egyetemen

Az építőmérnök hallgatók olyan mini hidakat készítettek, amelyeknek a valódi méretűekre vonatkozó hatályos statikai előírásoknak kellett megfelelniük.

Haon.hu

Látványos megoldások születtek

Forrás: unideb.hu

Komoly próbának vetették alá azt a 26 darab, egy méter hosszú, kéttámaszú, egy kilogramm súlyú hídmodellt, amelyeket az építőmérnök szak negyedéves, magyar és angol nyelven tanuló hallgatói készítettek a Hidak és Műtárgyak tárgy keretében - olvasható az egyetem honlapján

A valódi hidakra vonatkozó hatályos műszaki előírások betartásával elsősorban fából, illetve részben fémből, műanyagból összeállított, méretarányos modellekre fokozatosan maximum 53 kilogramm súlyt helyeztek. A reakciót érzékeny műszerekkel mérték.  

 

– Azok az igazán szép alkotások, amelyek mutatják a szerkezet erőjátékát, amelyekből logikusan következik az, hogy ott mi történik. Az építőmérnök képzés egyik legfőbb célja, hogy megpróbáljuk minimalizálni a munkahelyeken a betanítást, ehhez mi az alapokat tudjuk biztosítani, ez is ennek a része – magyarázta Kovács Imre, a DE Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszék tanszékvezetője.

Ungvárai Ádám, a tanszék tanársegéde hozzátette: a modellek elkészítésére egy félév állt a hallgatók rendelkezésére, amit többszöri konzultáció, számítások és alapos, számítógéppel támogatott tervezés, szimuláció előzött meg.

– A terhelés során nem a híd leszakítása a cél, hanem az, hogy az úgy viselkedjen, ahogy azt a szabvány előírja, a lehajlás a fesztávolság négy század része lehet. Azt az alkotást értékeljük a legjobbra, amely arányosan alulról a két és fél milliméternyi lehajlást a leginkább megközelíti – fejtette ki Ungvárai Ádám.

 

A zsűri a legtöbb pontot a terhelési próbára adta, de az újszerű technikai megoldásokat, az esztétikát, a külső megjelenést is értékelték, ezek összessége alapján születtek meg az érdemjegyek.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában