Egyeztetés

2023.10.25. 20:47

A jó kapcsolat kialakításán dolgozik a Debreceni Egyetem Vietnámmal

A keleti és az európai kultúrát ötvöző együttműködési lehetőségekről és a vietnámi hallgatók számának növeléséről egyeztetett a Debreceni Egyetemen Vietnám budapesti nagykövete. Nguyen Thi Bich Thao debreceni látogatása során az itt tanuló hallgatókkal is találkozott.

Haon.hu

Forrás: unideb.hu

– A széleskörű, hosszú ideje eredményesen működő nyugati kapcsolatrendszer mellett a Debreceni Egyetem az utóbbi években nagy hangsúlyt fektet a keleti országokkal történő együttműködésekre. Meggyőződésünk, hogy a keleti és a nyugati kultúra összekapcsolása rengeteg lehetőséget rejt magában – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor a megbeszélésen, ahol Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgatóval fogadta a budapesti nagykövetség munkatársait.

Az egyetemi vezető bemutatta a Debreceni Egyetem egyedülálló, horizontálisan és vertikálisan szervezett, mintegy 400 vállalati partnerrel kiépített ipari együttműködési rendszerét, melynek olyan óriásvállalkozások is tagjai például, mint a BMW, a General Electric, a Roszatom, a Richter és a TEVA. Kiemelte az intézmény iparági-ágazati kabineteinek jelentőségét is, melyek nemzetközi szinten szolgálják a tudásalapú gazdaságfejlesztést - írja az unideb.hu

A magas hozzáadott értékű termékek fejlesztése kapcsán a rektor kiemelte az élelmiszer- és gyógyszeripar terén elért eredményeket, és az azok elősegítésére létrehozott intézet működését.

Sokat tanulhatnak egymástól

– Mi magunk is rengeteget tanulhatunk az ázsiai kultúrából, a hagyományos ázsiai medicinából, ugyanakkor a fejlesztési, innovációs folyamatokban mi lehetnénk a vietnámi kollégák segítségére, ez a vegyes kultúra új perspektívákat nyithat meg – vélekedett Szilvássy Zoltán.

Nguyen Thi Bich Thao nagykövet az elképzésre reagálva kijelentette, hogy Vietnám és Magyarország több mint 70 éves együttműködésének egyik alappilléreként tekint a kulturális és oktatási területre.

– A jövő zálogát, a fejlődés útját én is a keleti és az európai kultúrát ötvöző együttműködésekben látom, amihez elengedhetetlen a jól képzett humán erőforrás. A gazdaságfejlesztési célok mellett kiemelt fontosságú a képzés is, előremutató, hogy vietnámi fiatalok ma már a legkiválóbb egyetemeken képezhetik magukat, például itt Debrecenben is. Köszönöm, hogy a legjobb körülményeket garantálják számukra, tudnak integrálódni és a legkorszerűbb tudást kapják – fogalmazott a diplomata.

Segítik a hallgatókat

Jelenleg 221 vietnámi hallgató tanul a Debreceni Egyetemen, legnagyobb számban az Általános Orvostudományi, a Gyógyszerésztudományi és az Egészségtudományi Karokon. Nguyen Thi Bich Thao szorgalmazta a hallgatói létszám és azon belül a Stipendium Hungaricum-ösztöndíjasok számának növelését, amihez kapcsolódóan Szilvássy Zoltán rektor megjegyezte: a Debreceni Egyetem saját ösztöndíjrendszerrel is segítheti hallgatóit, összességében 6-700 ezer dollárral évente. A nagykövet debreceni látogatásának zárásaként találkozott is a vietnámi hallgatókkal.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában