2023.10.26. 12:35
A debreceni közlekedésmenedzsmentben is van jövője a mesterséges intelligenciának
Egynapos konferenciával egybekötött vezetőképzést tartott a Mindset For You szervezetfejlesztő műhely Debrecenben.
Barcsa Lajos a Mindset For You szervezetfejlesztő műhely konferenciáján
Forrás: Kiss Annamarie
A csütörtöki konferencián olyan országosan elismert szakemberek tartottak előadást, akik a mesterséges intelligencia alkalmazásának különböző területeivel foglalkoznak, és nem csak együtt fejlődnek a technológiával, hanem generálják is a fejlődést.
A mesterséges intelligencia az egyik leggyorsabban fejlődő terület a technológia világában, amely számos lehetőséget rejt az üzleti élet számára is. Alkalmazása a vállalatvezetés területén különösen izgalmas
– hangsúlyozta Nagy Nóra vezetőfejlesztő pszichológus, a Mindset Vezetői Akadémia alapítója. Hozzátette: a mesterséges intelligencia segítségével azonosíthatjuk a legjobb jelölteket, javíthatjuk a munkaerőpiaci sokféleséget, valamint előrejelzéseket tehetünk. Nagy Nóra arra is felhívta a figyelmet, hogy az új technológia használata nemcsak lehetőségeket, hanem kihívásokat is rejt, mint minden változás az életünkben. – Alkalmazása során felmerülnek etikai, illetve adatvédelemmel kapcsolatos kérdések, ezért tudnunk kell, hogy miként szabályozhatóak ezek az eszközök, és hogyan használhatóak etikusan és jól piaci, valamint önkormányzati szinten – emelte ki.
![](https://cdn.haon.hu/2023/10/s9IQCl82tzJYPI84rhfT4xkjzgLBlqd1mwBpPdQ4FVU/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YjExMTRjZDZlOTRkOTViOTMxNDI0ZTcwNzRjNzg3.jpg)
Forrás: Kiss Annamarie
Több területen is használható
Dr. Barcsa Lajos alpolgármester köszöntőjében kifejtette, hogy a város vezetőit is foglalkoztatja a mesterséges intelligencia kérdése.
Folyamatosan vizsgáljuk ennek a technológiának az előnyeit, amelyet a város számos területén lehet majd alkalmazni az elkövetkezendő években. A közlekedésmenedzsmentben mindenféleképp van jövője, például ha a közlekedési lámpák irányítására vagy a tömegközlekedésre gondolunk, de a hulladékkezelés területén is hatékony lehet
– fűzte hozzá.
![](https://cdn.haon.hu/2023/10/d8Q-IGQSJPy-cR6lOxZcSgAryly5Gf1OlzNyMYnjGyQ/fit/1200/806/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjOGFhYTE0ZGRiNDRkN2RhNmYwYmVmYzVhYTI2NTYx.jpg)
Forrás: Kiss Annamarie
Fehér Zsolt, a Hogan Assessment Systems globális üzletfejlesztési alelnöke arról beszélt, hogy minden korban voltak olyan robbanásszerű technológiai változások, amelyektől az emberek a tudás iparágának átalakulását várták. Ilyen volt az írásbeliség, a könyvnyomtatás, a rádió, a televízió, az internet, majd a közösségi média megjelenése. A szakember arra is rámutatott, hogy ezek rövid távú hatása általában túl volt értékelve. – 2010 óta követem figyelemmel a mesterséges intelligencia hatását, és már akkor azt jósolták, hogy 2015-re minden máshogy fog működni. Ehhez képest azt látjuk, hogy 2023-ban a tantermi oktatásnak még mindig nagy szerepe van.
Jelen pillanatban még nem változtatja meg az iparágat a mesterséges intelligencia, de a hosszú távú hatásait nem látjuk
– jelentette ki. Végezetül úgy fogalmazott, hogy komoly tudomány nélkül a mesterséges intelligenciának nincs mondanivalója, de coach segédként például hatékonyan alkalmazható.