Hatvanan sem élnek már Dobaipusztán, ma legfeljebb a csend és a tiszta levegő szól mellette – fotókkal

Komádi és a Békés vármegyei Körösújfalu között majd’ félúton fekszik Dobaipuszta. A közelmúltban ide látogattunk el az elnéptelenedő településeket, településrészeket felfedező sorozatunk következő állomásaként. A 4222-es számú útról vezet egy utca befelé a településrészre, ezen kívül másik négy utca van még a belterületen. A lépés úgy hozta ki, hogy éppen délidőben gurultunk be az aprócska faluba, láthattuk, ahogy néhány lakónak a kapu előtt adják át a meleg ételt. Szerencsénkre Lázár János és felesége nem siettek az ebéddel, szívesen szántak arra időt, hogy két váratlan idegennek meséljenek a dobaipusztai hétköznapokról. A nyár perzselő melege elől a ház előtt magasló tűlevelesek árnyékában húzódtunk, ott hallgattuk a 89 éves Jani bácsi mondanivalóját.

Jani bácsi nagy örömmel köszöntött bennünket, amikor megtudta, Debrecenből érkeztünk. – A mi fővárosunk, én büszke vagyok rá, az is voltam mindig – adta tudtunkra azonnal, majd lakóhelyéről is szívesen osztott meg történeteket. Azt mondta, régen sokan büszkék voltak arra, hogy itt lakhatnak, mert akkoriban rengeteg munkahely volt Dobaipusztán.

– sorolta. Felidézte azokat az időket, amikor még a települést vasút szelte át. – Itt, ahol vagyunk, itt a járdán, pont a vasút közepén állna maga. Itt gazdasági vasút ment a birtokon keresztül, lóvontatású. Nagy sár volt, nem volt köves út. Csináltak aztán egy makadám utat, egy három méterest ’47-ben, berettyóújfalui kubikos brigád csinálta, nem géppel, talicskával – emlékezett vissza.

Nem kellett elmenni, soha sehova

Jani bácsitól tudtuk meg azt is, hogy sok-sok évvel ezelőtt a településrész belterületén háromszázan is laktak, másik háromszáz lelket pedig a Dobaipusztát körülölelő sűrű tanyavilág számolt. 

– sóhajtott fel az idős úr, aki nyolcvanöt éve lakik már a településrészen. Mint mondta, itt minden megvolt, nem kellett elmenni, soha sehova. A gát oldalában ott álltak a nagy üzemek, ma is sok van meg belőle. Jani bácsi hosszasan sorolta a politikai rendszerek alakításait, melyek nagyban érintették a településrészt.

Pedig, ahogy mondta, valaha iskola, óvoda, rendőrség, posta, könyvtár és mozi is volt. Az ő családja is azért költözött erre a településrészre, mert itt volt iskola. Ma már legfeljebb a falu csendje, nyugalma és tiszta levegője szól Dobaipuszta mellett.

A településrészre felújított út vezet, az első kereszteződésnél mutatós vendégház fogadja az arra járót, és a „körfogalomnál” (a helyiek nevezik így) a Barsi-ház is megszépült állapotban áll. 

A busz jár a településrészen, de a szolgáltatásokért már legalább Komádiig el kell menni. A településrészen ma is áll a Vécsey-kastély, ami most magántulajdonban van.
Korábban már több elnéptelenedő településen is jártunk: