Magyar Falu Program

2023.09.18. 20:00

Újabb utak és járdák épülnek Hajdú-Bihar vármegyében

Mintegy 129 millió forint támogatást nyertek a kistelepülések a Magyar Falu Programban.

Bekecs Sándor

Több száz millióból fejleszthetnek a hajdú-bihari kistelepülések

Forrás: Illusztráció / MW-archív

Hajdú-Bihar vármegye 16 települése összesen 129 és fél millió forintot nyert a Magyar Falu Program utak, hidak, járdák építésére, felújítására kiírt legutóbbi pályázatán. A legtöbb forrás Gáborjánba érkezik, de 10 millió forint feletti értékben nyert támogatást még Konyár és Újiráz is.  

Útfejlesztésre nyújtottuk be a pályázatunkat. Az elnyert mintegy 15,8 millió forintból – és némi önerőből – a Fő út egy szakaszát újítjuk fel a váncsodi hídtól lefelé

– osztotta meg megkeresésünkre Mező Gyula, Gáborján polgármestere. Hozzátette, ezen kívül jelenleg egy külterületi út felújítása is folyamatban van, amely a temetőbe vezet. Erre 57 millió forintot fordítanak a Vidékfejlesztési Program támogatásából, valamint 2,5 millió forintot saját költségvetésükből.

hajdú-bihar, magyar falu program
Mező Gyula, Gáborján polgármestere

Több száz méter járda is épül

Újszentmargita önkormányzata kicsivel több mint 5 millió forintból épít térkőburkolatú járdát a templom előtti területen. 

A környéken mindenhol térburkolattal ellátott a járda, már csak ez a szakasz hiányzik ahhoz, hogy könnyebbé tegyük a lakosok templomba való eljutását. Várhatóan még az idén el is készülünk vele

– mondta Csetneki Csaba polgármester. Hozzátette, nemrég 630 négyzetméternyi külterületi út felújítását végezték el, de 

az elmúlt hetekben elindult tíz belterületi utca fejlesztése is: uniós forrásból 4,4 kilométeren aszfaltoznak november végéig.  

hajdú-bihar, magyar falu program
Csetneki Csaba, Újszentmargita polgármestere
Forrás: Napló-archív

Szintén járdafelújításra fordítja az elnyert 9,9 millió forint támogatását Fülöp önkormányzata. Hutóczki Péter polgármestertől megtudtuk: a település leghosszabb utcájában készül el a hiányzó szakasz, mely 375 méter hosszan kap térkőburkolatot. – Az Arany János utcán, ami a mi főutcánk is egyben, korábban már minden rész megújult, kivéve ezt az egyet, ugyanis ott először a csapadékvíz-elvezető rendszert korszerűsítettük – ismertette. Kérésünkre hozzátette: 

a községben folyamatban van egy minibölcsőde kialakítása, elkészültek az óvoda és a sportöltöző energetikai korszerűsítésének a kiviteli tervei; továbbá támogatást nyertek korábban az óvoda konyhájának korszerűsítésére és bővítésére.

Mindezek mellett útalapot kap négy külterületi útszakasz, valamint új aszfaltot három belterületi út.

Hajdú-bihar, magyar falu program
Hutóczki Péter, Fülöp polgármester
Forrás: Napló-archív

A Magyar Falu Program Hajdú-Bihar vármegyei nyertesei: 

Csökmő:     9 985 175 Ft

Ebes:    4 199 890 Ft

Furta:  9 999 851 Ft

Fülöp:    9 981 022 Ft

Gáborján:       15 844 691 Ft

Hajdúszovát:    4 199 997 Ft

Hortobágy:      3 501 866 Ft

Kismarja:      5 957 661 Ft

Konyár:    15 047 375 Ft

Nagyhegyes:     4 200 000 Ft

Nyírmártonfalva:     9 998 630 Ft

Sárrétudvari:     4 200 232 Ft

Tépe:     9 989 917 Ft

Tiszacsege:      4 510 120 Ft

Újiráz: 12 889 274 Ft

Újszentmargita:  5 038 545 Ft

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában