Gyász

2023.09.12. 17:35

Elhunyt Daróczy Zoltán Széchenyi-díjas matematikus, a Debreceni Egyetem egykori rektora

Haon.hu

Daróczy Zoltán

Forrás: unideb.hu

Életének 86. évében, szeptember 12-én elhunyt Daróczy Zoltán Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Debreceni Egyetem egykori rektora - tudatta az MTA kedden az MTI-vel.

Daróczy Zoltán 1938-ban született Bihartordán. Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika-ábrázoló geometria szakán szerzett középiskolai tanári diplomát 1961-ben.

Diplomájának megszerzése után az MTA ösztöndíjasa volt, ezt követően egy évig a Bécsi Egyetem Matematikai Intézetében dolgozott. Hazatérése után bekapcsolódott az akkor éppen alakuló magyar analíziskutatásokba a debreceni egyetemen. 1967-től adjunktusként, 1968-tól egyetemi docensként dolgozott. Ekkor bízták meg az Analízis Tanszék vezetésével. 1975-ben vette át egyetemi tanári kinevezését. 1976-ban a Természettudományi Kar dékánjává választották, 1982-ben az egyetem Matematikai Intézetének igazgatója lett. Daróczy Zoltánt 1984-ben az egyetem rektorhelyettesévé, 1987-ben rektorrá választották három évre. Ezt követően az egyetem Matematika és Számítástudományok Doktori Iskolájának vezetője volt 2008-ig, ekkor professor emeritusi címet kapott.

Daróczy Zoltán szakterülete a függvényegyenletek és -egyenlőtlenségek voltak. 1967-ben védte meg a matematikai tudomány kandidátusi, 1974-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Matematikai Bizottságának és a Debreceni Akadémiai Bizottságnak lett tagja, utóbbinak 1986 és 1988 között titkára is volt. 1985-ben az MTA levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává választották. Akadémiai tisztségei mellett a Hamburgi Matematikai Társaság tiszteletbeli tagja, valamint a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja volt.

Tudományos pályája mellett a politikában is részt vett: az 1990-es országgyűlési képviselők választásán a Magyar Szocialista Párt párt Hajdú-Bihar megyei területi listájáról szerzett mandátumot. Négy évvel később az egyik debreceni egyéni körzetet megnyerve lett újra képviselő.

Munkásságáért 2004-ben a Széchenyi-díjat, 2008-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át - írták a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában