Készülődés

2023.08.13. 15:35

Máris rügyet bontott a virágkarnevál Debrecenben – fotókkal

A cívisváros több pontja virágozni kezdett vasárnap.

Hajnal László

A város több pontján muskátlitornyokat is láthatnak a nézelődők

Forrás: Czinege Melinda

Városszerte javában zajlanak az előkészületek a Debreceni Virágkarneválra. Debrecen főterén vasárnap délben már felállították a karneváli hét főbb műsorainak helyt adó nagyszínpadot, csupán a nézőtér székeit rendezgették a munkások. Helyükre kerültek az egykori Unió áruház előtti fabódék is, ahol a kézművesek kapnak majd helyet a karneváli héten.

A Simonffy utcát a Hal közig a magasban lógó színes esernyők borítják, óvva a járókelőket a borús hangulattól. A nézelődőknek feltűnhet, hogy a Piac utca felőli részen egyforma színű ernyők is kerültek egymás mellé. A helyszínen lévő egyik szervező a Haonnak elmondta, tudatos elrendezéssel tették fel az ernyőket: a mintázat egy zöld mezőt és a rajta lévő virágokat ábrázolja.

Beavatott abba is: vasárnap éjszaka a Kálvin téri két villamosmegálló díszítését ugyancsak megkezdik, így reggelre dús növényzet fogja beborítani a megállóhelyeket, némi árnyékkal oltalmazva a tűző napon várakozókat. Hétfőre virradóra a tavalyi karnevál egyik leglátványosabb virágkocsija, a 13 méter hosszú sárkányt ábrázoló kompozíció felújítva fog megjelenni a Kossuth téren, míg a pillangókat megjelenítő kocsik a Dósa nádor teret fogják ékesíteni.

Sör és kaktusz a Nagyerdőn

A város több pontján muskátlitornyokat is láthatnak a nézelődők. Így az Aranybika előtt, az Emlékkert szomszédságában vagy épp az Egyetem téri szökőkút mellett is. Az egyetem főépülete nemcsak a virágtorony miatt lehet látványos: egy szemrevaló sziklakertbe is botolhatunk. Azért nem árt a lábunk elé nézni, az installációban méretes, tüskés kaktuszok is díszelegnek. Ha a ránézésre több éghajlati övet felölelő kerttel szembe állunk, szinte érezhetjük a bal oldalról sivatagi forróságot árasztó klímát, amely jobbra haladva fokozatosan pálmafás oázisba, majd a jól ismert, kontinentális növényvilágba hajlik át.

A Békás-tó felé haladva szinte lehetetlen nem észrevenni a Beer by Lake, azaz a Nagyerdei Sörkert kapuját, melyet átlépve megérkezünk a rendezvény színterére. Hétfőtől csaknem 200-fajta kézműves különlegességet kóstolhatunk a hazai és a nemzetközi főzdék hordóiból.

Az egyik szervező a helyszínen arról tájékoztatott minket, az előkészületek nagy része vasárnap délutánra elkészül, mindössze az értékesebb dekorációkat fogják hétfőn a helyükre tenni. Elmondta, a Bor- és Jazznapokon felállított bódékat költséghatékonysági okokból nem szállították el, így azokat a karneváli hét sörfesztiválján is hasznosítani tudják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában