Egyház

2023.08.19. 11:26

Bemerítkezéssel tett bizonyságot hitében egy baptista asszony Körösszegapátiban

Ritka egyházi esemény történt a településen, a helyi baptista gyülekezet imatermében..

Vmirjáncki József

Ünnepélyes és különleges alkalom volt a hívek életében az asszony tette

Forrás: Vmirjáncki József

A Magyarhomorogon élő Horváthné Fekete Anikó kétgyermekes édesanya merítkezett be, azaz tett bizonyságot hitének megerősítésében Körösszegapátiban. Amíg a hívek gyülekeztek az imateremben, addig Szász Ferenc baptista lelkipásztor közös éneklésre buzdította a megjelenteket. Szintetizátoron Pető István kísérte, Sütőné Erzsébet pedig hegedűjátékával működött közre az előadásban.

Az ünnepélyes szertartás előtt Pető Ádám lelkipásztor elmondta a megjelenteknek, hogy egyházuk híveinek egy különleges eseménye a bemerítkezés, hiszen nemcsak a bemerítkező személyének ünnep, hanem annak a közösségnek is, ahová tartoznak. A bemeríkező Anikó fehér öltözetben jelent meg (ez minden ilyen alkalommal így van), aki pedig a bemerítkezést végezte, Pető András lelkipásztor, fekete ruhában volt. Így léptek be a vízzel telt medencébe.

Az esemény után még a vízben állva Pető András lelkipásztor elmondta, hogy a baptista híveknél ez a gyakorlat több száz éves. Régen az esemény helye a folyók vize volt, ezen a vidéken a Sebes-Körös.

Horváthné Fekete Anikó a bemerítkezéssel azt fejezi ki, hogy megismerte az evangéliumot, elhagyja régi életét, és átadja annak irányítását Krisztusnak. Nyilvánosan megvallja azt, hogy Krisztust választja Urának. A vasárnapi misére Körösszegapátiba más településről is érkeztek hívek, tanúi akartak lenni lelkitársuk életének kiemelkedő eseményének.

Miután az ünnepelt már bemerítkezett és átöltözött, Pető András lelkipásztor megáldotta cselekedetét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában