2023.06.01. 15:59
Még több sérültnek segíthet a Fény Felé Alapítvány – csaknem 800 millió forintos támogatást kapott a debreceni civil szervezet
Az alapítvány dolgozói harminc éve igyekeznek mindenkit elfogadóbbá és elfogadottá tenni.
Forrás: Kiss Annamarie
Emlékezetes ajándékot kap a Fény Felé Alapítvány a harmincadik születésnapjára: több mint 789 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert el az 1993. június 10-e óta működő, fogyatékossággal élő felnőtteket segítő szervezet. A pályázattal nyíló lehetőségekről és a megvalósítás jelen fázisáról csütörtökön számoltak be egy ünnepségen a Józsai Közösségi Házban.
![Fény Felé Alapítvány, Debrecen, Haon](https://cdn.haon.hu/2023/06/PBYVYENK87NiIPTNF-QyUmSMpEA_nspWh5OFoMrApZ0/fit/1200/821/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhM2JkYTI0NTdmNzQ2Y2NiNzA5ZjY4M2Y4YTQwNWNi.jpg)
Forrás: Kiss Annamarie
Dr. Suller Attila Károlyné kuratóriumi elnök felidézte a kezdeteket, az elmúlt három évtized törekvéseit, eredményeit, hangsúlyozva, hogy a fő cél a fogyatékossággal élők társadalmi integrációja, ellátása, a lakhatás biztosítása és lehetőségek szerinti foglalkoztatása piacképes termékek előállításában. Elhangzott, 120 regisztrált személy részesült a nappali ellátásban, 26-an a meglévő támogatott lakhatásban 87 dolgozó segítségével, 5 telephelyen.
Képzéseket is indítanak
A Fény Felé Esélycentrum bővítése és korszerűsítése című projektben megvásároltak, bővíttettek, illetve felújíttattak 3 debreceni ingatlant, melyben összesen 18 új támogatott lakhatás férőhelyet alakítanak ki.
A pályázatnak köszönhetően 18 fő számára házi segítségnyújtást biztosítanak új szolgáltatásként; napelemes rendszert telepítenek több épületre; befejezik a rég vágyott sószobát; beszereznek két elektromos mikrobuszt; képzéseket indítanak és számos szakmai programot szerveznek.
![Fény Felé Alapítvány, Debrecen, Haon](https://cdn.haon.hu/2023/06/YwXAwofhJ8goN74f5uAFWn0glerZ07bDwoauj5y3e40/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EwZWI2YTFhNzJmNTRlYjI5MjgwYmY2MjQ4MzdiNjI0.jpg)
Forrás: Kiss Annamarie
Az eseményen Majer Tamás önkormányzati képviselő elmondta, Debrecennek és Józsa városrésznek rendkívül fontos ez az alapítvány. Örömét fejezte ki a fejlődés miatt és háláját a szervezet dolgozói felé, akik igyekeznek mindenkit elfogadóbbá és elfogadottá tenni.
HaBe