Így halad a munka

2023.06.13. 18:13

Kiderült, mikor aszfaltozhatnak majd a 35-ös főúton, Józsán

A feltárás megtörtént, jelenleg már javítják a 35-ös főúton a heves esőzés miatt a szennyvízelvezető rendszeren keletkezett hibát.

Így nézett ki a helyszín kedden

Forrás: Kiss Annamarie

Debrecen-Józsán a 35-ös főút átvezető szakaszának egy pontján – a főút és a Sillye Gábor utca kereszteződésében június 9-én – pénteken – délután egy a heves esőzés következtében alámosott csatornafedél környékén megsüllyedt az útburkolat. A főutat teljes szélességében lezárták, a járműforgalmat a rendőrség elterelte.

A Debreceni Városháza kedd délutáni közleményében azt írja, Józsának ezen a részén elválasztott rendszerű csatornarendszer üzemel, ami azt jelenti, hogy a csapadékvizet és a szennyvizet külön csatornarendszerek vezetik el. A káreseményben a szennyvízvezeték sérült meg. A szennyvízvezetéket és a kapcsolódó műtárgyakat a városrészben normál esetben keletkező szennyvízmennyiségre méretezték. Az átemelők az eseményt megelőzően és azt követően is rendben üzemeltek.

A Debreceni Vízmű Zrt. szakemberei a káreseményt követően átvizsgálták a rendszert, s mint megállapították, az adott helyen a szennyvízvízelvezető vezeték azért ment tökre, mert nem bírta el azt a rendkívüli mértékű többletterhelés, amelyet a rendszerbe tömegesen és illegálisan bevezetett, a heves esőzés miatt extrém mennyiségű csapadékvíz okozott. A szakemberek egyéb, hibára okot adó jelenséget nem tapasztaltak.

A Debreceni Vízmű Zrt. szakemberei a hiba elhárítása érdekében amint az technológiailag lehetséges volt, megkezdték a kárelhárítási munkát. Ehhez azonnali hatállyal nem lehetett hozzákezdeni, ugyanis meg kellett várni, míg a környékről a víz a megfelelő mértékben elszivárog. Ezt követően a helyszínen két helyen végeztek bontást. Mint megállapították, az út alépítménye nem sérült. A víz az út kopórétege alá hatolt be és azt emelte meg.

Mint írják, június 12-én – hétfőn – feltárták és helyreállították a sérült szennyvízakna nyaktagját, elkezdődött a homok visszatöltése rétegenkénti tömörítéssel. A munkafolyamat befejezésének várható időpontja június 14., szerda.

Ezt követően – várhatóan június 15-én – csütörtökön – a Debreceni Vízmű Zrt. alvállalkozója megkezdi az úttest homokos-kavicsos alépítményi rétegét és a beton alaplemezt elkészíteni, melynek megfelelő szilárdulási időt kell hagyni.

Aszfaltozni a beton technológiai kötésidejét követően, várhatóan a jövő hét folyamán lehet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában