Közösségi szolgálat

2023.06.16. 07:00

Csodálatos, amit a debreceni középiskolások a beteg kisgyermekek miatt megtettek

A Kós Károly Művészeti Szakgimnázium tanulói készítettek óriás falfestményt a debreceni gyerekklinikán.

Immár a Magyar népmesékből vett képek díszítik a helyiség falait

Forrás: Czinege Melinda

Az utolsó ecsetvonással is végeztek azok a diákok, akik közösségi szolgálat keretében készítettek dekorációt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika épületében lévő röntgenhelyiségben. A munka részleteiről Tihanyiné Iklódi Piroska, a közösségi szolgálat koordinátora, Pásztor Orsolya és Kovács Krisztina művésztanárok, illetve Nagy Nikoletta és Puskás Adriána diákok nyilatkoztak a Haonnak.

Megtudtuk: összesen három nagy méretű falfelületre készült el négy kép. – Mindegyik kép a Kecskemétfilm Kft. jogtulajdonában álló Magyar népmesék című sorozat egy-egy filmkockáját jeleníti meg – avatott be minket Tihanyiné Iklódi Piroska.

 Mint mondta, a felkérés az egészségügyi intézményből, Fige Sándor szakasszisztensi koordinátor által érkezett az iskolához 2019-ben, így az előkészítést még abban az évben megkezdték 6-8 diák bevonásával. A munka bár megkezdődött, a koronavírus-járvány közbeszólt, és az ötletek megvalósítása egészen mostanáig váratott magára. Idén végül a 9. osztály több lelkes tanulója néhány felsőbb éves diákkal újra belekezdhetett a munkába, és mintegy három hónap alatt elkészítették a festményt. Heti több alkalommal ecsetet ragadtak az egészségügyi intézmény falai között, volt úgy, hogy hétvégén itt dolgoztak a festmény elkészítésén.

Fantasztikus élmény volt. Arra gondoltam, hogy ha ezt a festményt meglátják a gyerekek, akkor vidámsággal tölti majd el őket

 – mondta Adriána.

– Számomra is jó tapasztalat volt. Debreceniként korábban is jártam már a klinikán, láttam ott sok más falfestményt, de nem gondoltam volna, hogy valaha én is festhetek itt – tette hozzá Nikoletta.

Kihívás volt tanárnak és diáknak

Ahhoz, hogy a falra került mozzanatok egyezzenek a mozgókép kockáival, digitális kivetítésre, de – a vetítést akadályozó gépek miatt – több felületen a művésztanárok pontos grafikai munkájára is szükség volt. Az alkotás folyamatában sok nehézséggel kellett szembenézni. Például azzal, hogy a falat borító üvegszálas tapéta a felület egyenetlenségét okozza, de azzal is, hogy a fűtéscsövek, valamint a helyszínen található mozdíthatatlan orvosi eszközök a munkaterületen való közlekedést, továbbá a kép megjelenítését is korlátozták. A diákok számára addig ismeretlen festék használata is kihívást jelentett.

Ez a speciális festék az olajfestékhez hasonlít talán a legjobban, de annál gyorsabban szárad. A kórházi körülmények miatt volt fontos a különleges, környezet- és bababarát festék, amely mindenféle fertőtlenítőszernek ellenáll, emellett gomba- és baktériumgátló hatással bír

 – fejtette ki Kovács Krisztina.

Több, egyszerűnek tűnő szakmai fogást is elsajátíthattak a diákok a munka alkalmával. Többek között tapasztalatot szerezhettek a tudatos eszköz- és anyaghasználatról, hiszen nem volt mindegy, hogy a munka befejeztével hogyan mossák el az ecseteket, hogyan tárolják a már megbontott speciális festékeket.

A 9. osztály osztályfőnökeként Pásztor Orsolya kifejezetten hasznos közösségkovácsoló tevékenységnek érezte a projektet. A művésztanár azt mondta, felnőttként is különleges élmény volt részt venni az alkotás elkészítésében, létrára állva falra, ablakra felvázolni a kiválasztott képeket. A falfestmény május vége óta teljes pompájában látható, de a hivatalos átadót csak később tartják meg.

Lelkiséget ad a közösségszolgálat

A Gyermekgyógyászati Klinikán végzett közösségi szolgálat csak egy volt azok közül a tevékenységek közül, melyeket a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium tanulói választanak. Tihanyiné Iklódi Piroska kiemelte: minden diák értékes munkát végez a közösségi szolgálat keretében, legyen az nyári táborokban való segítségnyújtás, kerítésfestés, vagy éppen egy könyvtárban a dokumentumok digitalizálása. 

A közösségi szolgálat lényegét nem abban látom, hogy egy konkrét szakmai tudást felhasználva valamilyen megrendelést teljesítünk, bár fontos az is, hogy ezáltal értéket teremtenek a tanulók. Azt gondolom, arra kell megtanítanunk a diákokat, hogy nyitott szemmel járjanak, és találják meg azokat a réseket, ismerjék fel azokat a helyzeteket, ahol úgy látják, hogy szükség lehet rájuk

 – hangsúlyozta, hozzátéve, a közösségi szolgálat jó esetben az egész személyiséget fejleszti.

Az művészeti iskola több intézménnyel, szervezettel ápol szoros kapcsolatot a közösségi szolgálat kötelékében, többek között a Nagyerdei Kultúrpark, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület, vagy éppen a Máltai Szeretetszolgálat rendezvényein is feltűnnek diákjai segítő szerepben. Vagy pont, hogy nem feltűnnek, hanem csak a háttérben teszik, amit tenniük kell, egy-egy rendezvény sikeréért, őrizve az iskola névadójának, Kós Károlynak a szellemiségét: „Tettem, amit kellett, ahogy lehetett és ahogy tudtam.”

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában