Nyulas oázisa

2022.11.10. 17:00

Észak-Amerika és Kína élővilága pompázik a debreceni csodakertben

A több mint kéthektáros, és jövőre 40 éves létesítményben bambuszok, örökzöld magnóliák, szillevelű gumifa és mammutfenyő is él.

A festői szépségű kis tó, híd, örökzöld bambuszok és színes lombok együttese Nyulason, a november eleji Diószegi-arborétumban

Forrás: Czinege Melinda

Káprázatos növénygazdagság, szemet gyönyörködtető színvilág, jó levegő, csend, nyugalom és példás gondozottság – ez jellemzi a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium Diószegi Sámuel Botanikus Kertjét, mely a város északi részén, Nyulason pompázik. A Haon munkatársai ebbe a mesebeli oázisba látogattak el egy novemberi verőfényes, szép napon.

Reggel még szürke, ködös idő volt, így a délutáni ottjártunkkor a napfény miatt is nagyon szerencsésnek érezhettük magunkat. Kalauzunk, Zsuga Zoltán kertvezető a díszes kapun belépve beavatott abba, hogy az ökoiskolai címmel is rendelkező intézményben a természet és a diákok saját környezetének védelme, a fenntarthatóság, valamint az újrahasznosítás fontossága is az oktatás része. A megközelítőleg 40 éve alapított és idén 30 éve védett botanikus kert az ország egyetlen olyan parkja, ami egyben iskolaudvar is. A kert tagja a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének, amely szakmai támogatást nyújt a tagszervezeteinek, és érdekképviseletet lát el.

Zsuga Zoltán kertvezető
Forrás: Czinege Melinda

Napjainkban is gyarapítják

A szakembertől megtudtuk azt is, hogy gyakorlatilag az egész iskolaudvar maga a botanikus kert. A bejárattól jobbra indulva rögvest egy festői környezetben megbújó tóhoz jutottunk, ami mellett egy piros levelű japán juharfa ejti ámulatba a látogatókat. Más páraigényes növények is élnek ott, például mocsári ciprus, Kínából származó szúrósfenyő és kínai páfrányfenyő. A vízben kínai aranyhalak, kárászok, koi pontyok cikáznak, amerikai fürtös kék virágú növény, valamint nyolcfajta tavirózsa él. A területet a névadó és más híres botanikusok szobra, tanösvényként funkcionáló tablók is színesítik.

A nyulasi édenkertben 1400 taxon él, ezeket az egyedi igényeiknek megfelelően gondozzák – ecsetelte Zsuga Zoltán. Közép-Európában is jelentős és nagy értéket képvisel a 84 fajtát számláló téltűrő bambuszgyűjtemény, melynek betelepítése 1988-ban kezdődött egy franciaországi konferencián felvetődött honosítási, téltűrési kísérletre vonatkozó ötlet nyomán. A hazai kertek közül a Diószegiben van a legtöbb ilyen növény.

Mindemellett 148-nál több tű- és pikkelylevelű örökzöld, 68 juhar-, 74 tölgyféle, továbbá sok más egyéb növény is megcsodálható a Kós Károly Szakgimnázium parkjában. A rendelkezésre álló 2,2 hektáron elsősorban Észak-Amerika és Kína élővilágát ismerhetjük meg, hiszen egy ilyen létesítménynek mindig az a jelentősége, hogy a betérő látogató olyan növényeket lásson, amelyek nem jellemzők az adott földrajzi területen. Méretével a Diószegi egyedülálló, mivel egyetlen más hazai iskolának sincsen nála nagyobb botanikus kertje – húzta alá a kertvezető.

Forrás: Czinege Melinda

A belső udvar védett környezetében található az ország legnagyobb örökzöld magnóliafája, míg az üvegházban egy országosan is páratlan venezuelai rózsa is él. A kert 20 méteres andalúz jegenyefenyője is ritkaságnak számít. A tengerparti mammutfenyő is 25 méter magas, annak köszönhetően, hogy az üvegház mellé van ültetve. Ezen a feledhetetlen kirándulásunkon megtudtuk azt is, hogy az élőgyűjtemény fejlesztése napjainkban is zajlik, és a legfontosabb feladat a meglévő állomány fenntartása. A parkot Zsuga Zoltán mellett két kertész gondozza.

Észak-Amerikában is aranyat ért

Zsuga Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon sok olyan növény van a kertjükben, ami a klímát tekintve nem is élhetne meg itt a mi nedves kontinentális éghajlatunkon, mégis szépen fejlődik. Kalauzunk felidézte azt is, hogy a gyűjtemény a néhai Tihanyi György biológiatanár, botanikus, az iskola egykori igazgatóhelyettesének a megvalósult álma és hagyatéka. Fontos megemlíteni, hogy Kósa Géza, a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert néhai igazgatója is nagyon sokat tett a kert létrejöttéért.

A Diószegi Sámuel Botanikus Kert olyan természetvédelmi terület, ami „Madárbarát kert” címmel, a Magyar Madártani Egyesület titulusával is rendelkezik. Madárbarát kertként feladat az élőhelyteremtés. A madarakon kívül sok hüllő, kisemlős és rovar is él itt, sőt, az üvegház melletti fenyő tetején mókuscsalád lakik, egy tőkésrécepár pedig minden évben egy itteni növényhez jár kikölteni a fiókáit.

Jártunk a nem hivatalos nevükön aranyszárú bambuszoknál is, melyek sárga szárain zöld csíkok futnak. A bambuszok hatalmasra képesek nőni, s a fűfélékhez tartozó örökzöldek. Kínában építőipari állványokat is készítenek belőlük, de gyártanak alsóneműt, evőeszközt is, a rügyüket pedig sokféleképpen fogyasztják élelmiszerként. 80–100 évente egyszer virágoznak, olyankor viszont a mag elszórása után elpusztulnak.

A botanikus kertben él egy észak-amerikai zsindelyes tölgy is. Ez a fafaj arról nevezetes, hogy amikor felfedezték a kontinenst, az őslakosok mutatták meg a telepeseknek, hogy ez a fa nagyon jól hasad, könnyű építkezni belőle. A kéziszerszámok korában aranyat ért, így ezek a fák adták meg az összes ottani építkezés alapját. A fa kapcsán Zsuga Zoltán elmondta azt is, hogy természetesen arra is figyelnek, hogy a növényeiken milyen kártevők és kórokozók telepednek meg.

Szintén kuriózum az itteni szillevelű gumifa, aminek az összes szövetében megtalálható az az anyag, ami a dél-amerikai kaucsukfában is. A levele elszakításakor is megfigyelhető ez a szilikonanyag vékony szálak formájában. A kertvezető megmutatta az Észak-Kínából származó nagy levelű kecskerágót, a japán nikkói juhart (mely nagyon ritka, ősszel különleges világos rózsaszín levelű), a nyugat-kínai papírkérgű juhart, továbbá az Észak-Ázsiából származó indiai vadgesztenyét is.

Fotós: Czinege Melinda

A gyönyörű, változatos színekbe öltözött botanikus kertben sétálgatva azt is megtudtuk, hogy a bambuszból itt helyben legfeljebb karókat készítenek, vagy kertkarbantartásra használják. Az álmélkodással vegyes diskurálás közben arról is hallhattunk, hogy van itt kínai banán, tengerparti mammutfenyő (tetején az imént említett mókuscsaláddal), s mindezeken kívül egy-egy szem pekándiót is kaptunk ajándékba. A pekándió olajtartalma magasabb, mint a hagyományos dióé, tehát nagyon egészséges. A nyulasi kert pekándiófája 2-3 éve fordult termőre, az országban elsőként.

Színkavalkád és egzotikus illatok

Körbejártuk a mélyített üvegházat is, ahol egy igazi dél-amerikai esőerdőszelet tekinthető meg, továbbá egy venezuelai rózsa, amire nagyon büszke az intézmény. Ez utóbbi gyönyörűség is a törzsén virágzik, mint a júdásfa, ám ennek február és augusztus között a hibiszkuszéhoz hasonló, hatalmas piros virágai vannak. Található még ehető banán és avokádó is ebben a dzsungelben.

Forrás: Czinege Melinda

Végül a belső udvarba értünk, ami nemcsak csodás, hanem a környező fűtött épületrészek miatt a klímája is igen kedvező. Olyan különlegességek élnek ott, mint például a citromillatú magnólia, mely április végétől virágzik. Itt van az örökzöld magnóliafa is, mely Zsuga Zoltán tudomása szerint az ország legnagyobb ilyen növénye. De ebben a zárt udvarban Mahonia fremontii is található, aminek kékek a levelei, és eredetileg Arizona, Nevada, Új-Mexikó sivatagaiban él. Sőt van itt csüngős cédrus, gránátalma és babér is – mindez pedig azt is sejteti, hogy nem elég egyszer pár percre beugrani ide.

Az érdeklődőket hétköznapokon 8 és 16 óra között fogadják, hétvégére pedig az előre bejelentkezett csoportokat. A jegy jelképesen annyiba kerül, mint például egy szolidabb tábla csokoládé, és ezért kertvezetést is kérhető. Mindig azt mutatják meg, amit érdemes látni az adott időszakban. Ettől függetlenül minden évszakban érdemes ellátogatni ide, s érdemes mielőbb felkeresni a létesítményt, hiszen decembertől rügyfakadásig téli szünetet tartanak.

Vass Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában