Megemlékezés

2023.06.02. 15:31

A szőnyegbombázás áldozataira emlékeztek Debrecenben – fotókkal

Az összehangolt légitámadás során Debrecenben veszett el a legtöbb emberélet.

A Medgyessy sétányon, a város hősi halottainak és polgári áldozatainak emlékművénél is koszorúkat helyeztek el

Forrás: Czinege Melinda

A második világháborús szőnyegbombázás áldozataira emlékeztek a tragédia 79. évfordulóján, június 2-án pénteken Debrecen több pontján: a Medgyessy sétányon (képeinken), a Nagyállomás épületének falán elhelyezett emléktáblánál, valamint az Ispotály templom emlékművénél. A legelső helyszínen Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. Területi Igazgatóságának területi igazgatója idézte fel a történteket. 

Elhangzott, 1944. június 2-án összehangolt légitámadás történt a magyar vonatpályaudvarok ellen; a szolnoki, a miskolci, a debreceni, a nagyváradi és a kolozsvári is jelentős károkat szenvedett. Budapestet a viszonylag hatékony légvédelme megóvta.

Debrecenben 9 óra 5 perckor kezdődött a bombázás első hulláma, a városra összesen 102 gép 250 tonna bombát vetett le, amellyel szétzúzták a pályaudvar melletti lakóövezet nagy részét is. Az összehangolt támadás során Debrecenben volt a legtöbb az áldozatok száma, összesen 1194 ember veszítette életét ezen a napon. A légiriadó elrendelésekor több szabadságos katonavonat állt a pályaudvaron, a bombaszőnyeg telibe találta ezeket, bombázták a postásokkal és dolgozókkal teli postahivatalt, az utazókkal teli pályaudvart, vonatokat, a vagongyárat és annak óvóhelyét. 

Hadnagy Attila említést tett a szomszédunkban dúló háborúról is. Úgy fogalmazott, Európa a háborúba sodródás perceit éli, most a legfontosabb a béke megteremtése. – A biztonságot előtérbe helyező nemzet vagyunk, békét szeretnénk a külvilágban, békét is hitet önmagunkban. Legyen ez a mai nap üzenete – zárta.

Közös felelősség a jövő

Puskás István alpolgármester szintén az orosz-ukrán konfliktusról szólt a pénteki megemlékezésen. Azt mondta, a mai nap azért is fontos, mert eszünkbe juttatja a tőlünk néhány száz kilométerre zajló keserű valóságot, amelyről a földrajzi távolság és a média filmszerűvé tevő, eltávolító hatása miatt olykor nem érezzük át igazán, hogy a mi mindennapjainkkal egy időben történik.

– Ma, amikor a második világháború utáni történelmünk legpusztítóbb háborúja zajlik Európában, akkor kötelességünk a békére törekedni. A béke megőrzésének kell az Európai Unió legfontosabb céljának lenni. 

Közös felelősségünk, hogy a 79 évvel ezelőtti szörnyű pusztítás ne ismétlődhessen meg sem Debrecenben, sem – lehetőleg – máshol a világban – mondta az alpolgármester, majd a jelenlévők katonazenekari kíséret mellett elhelyezték az emlékezés koszorúját.

HaBe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában