Csillagászat

2023.04.29. 07:00

Nem csak Hollywoodban, a Hajdúságban is a csillagokat kémlelik

A zeneipar is meglovagolta a csillagászat témakörét.

Androméda galaxis vagy M31

Forrás: Buczi Zoltán

A hajdúsági csillagászati ismeretterjesztés több mint 39 éves múltra tekint vissza. A magyar amatőr csillagászati mozgalom atyja, dr. Kulin György, Nagyszalontán született csillagász volt, és amatőr körökben mind az ő „tanítását” követik. – Az embereknek meg kell adni a lehetőséget a Galilei-élmény átélésére, azaz az érdeklődők a saját szemükkel láthassák például a Hold krátereit, a Jupitert a négy Galilei holdjával vagy az éj királynőjét, a csodálatos gyűrűs bolygót, a Szaturnuszt. 

Azt valljuk, hogy csillagászatot el kell vinni az emberek közzé, s erre a legjobb lehetőség például a csillagászat napja, mely egy mozgó ünnep, és idén április 29-re datálódik, ilyenkor járdacsillagászati bemutatók során kerülhetnek közelebb az emberek az asztronómia tudományához 

– fogalmazott munkájuk jelentőségéről Balogh Zoltán, a Vega Csillagászati Egyesület Hajdúsági Területi Klub amatőr csillagásza. Az ilyen bemutatók alkalmával hazánk minden jelentősebb csillagászati közösséggel rendelkező településén benépesülnek a városok terei, utcái távcsöves emberekkel, hogy az igazi profik megmutassák a csillagos égbolt látványosabb objektumait a laikusoknak. – Több mint 30 éve dolgozom együtt Farkas Bertalan űrhajós, nyugalmazott dandártábornokkal. Néhány hete Újszentmargitán voltunk, ahol telt házas előadást tartott. 

Leírhatatlan érzés, hogy lassan 40 éves évfordulója lesz az űrrepülésének, de még mindig érdekli az embereket első kézből Berci története 

– tudtuk meg. Zoltán úgy véli, egy átlagember nem minden nap találkozik egy élő kozmonautával, akinek neve meg van írva az égben is: 240757 Farkasberci néven a Naprendszer kisbolygóövében található aszteroida az övé, melyet Sárneczky Krisztián fedezett fel 2005. május 26-án. Továbbá Farkas Bertalan legendás szkafandere a Hadtörténeti Múzeumban tekinthető meg.

A Nap H alfa tartományban
A Nap H alfa tartományban
Forrás: Szucsányi Béla

Hollywood és zene

Az amatőr csillagásztól azután is érdeklődtem, hogy komolyabb csillagászati felfedezés volt-e valamikor a vármegyénkben. Zoltán úgy fogalmazott, hogy nem tud ilyesmiről, de a közelmúlt egyik legkülönlegesebb csillagászati közösségi élménye két éve volt, amikor a Neowise üstökös észlelésére közel 700-800 fő gyűlt össze a hajdúböszörményi csorda legelőn. – Nagyon különleges hangulata van az ilyen közösségi csillagászati eseményeknek. 

Ott volt velünk például Péter Bence, a világhírű zongorista, akiről nagyon kevesen tudják, hogy lelkes amatőr csillagász. Ha éppen nem koncertezik, akkor szinte mindig eljön a bemutatóinkra, ahol lelkesen koptatja a távcsöveink okulárjait és közösen „rongáljuk” az eget 

– árulta el. 

M81-82 galaxis
M81-82 galaxis
Forrás: Pinczés Sándor

Zoltán arra is kitért, nagyon sok kérdést kapnak az emberektől a munkájuk kapcsán, azonban sokaknál összemosódik a csillagászat és az asztrológia. – Próbálunk kínosan vigyázni arra, hogy elmondjuk a különbséget. Természetesen visszatérő kérdés a földön kívüli élet lehetősége, az ufók, illetve az emberek Hold- és Mars-utazási lehetősége – jegyezte meg. Hollywood is közkedvelt témaként veszi elő a csillagászat témakörének megfilmesítését, elég csak a fekete lyuk misztériumára gondolnunk, vagy a Holdra szállásra. Utánakérdeztünk a szakembernél, hogy tud-e olyan filmről, ami hihető, avagy olyan információkat dolgozott fel, mely közelít a valósághoz. 

A csillagászok és amatőr csillagászok között talán a legelfogadottabb mozi a Kapcsolat (Contact) című film, mely Carl Sagan amerikai csillagászhoz köthető. 

Persze, ha a helyén kezeljük ezeket a hollywoodi filmeket és nem a tudomány szemüvegén át szemléljük, kellemes kikapcsolódást jelenthetnek. A Ne nézz fel című film mondjuk sok pozitív kritikát összeszedett a csillagászati körökben. Hasonlóan sokan szeretik az Arthur C. Clarke könyvéből készült 2001: Űrodüsszeia című filmet, azonban vannak olyan korszakos zenék, zeneszerzők, melyek kapcsolhatók a csillagászathoz és az űrkutatáshoz – mutatott rá. 

M45 vagy Pleiadok-Fiastyúk nyílthalmaz
M45 vagy Pleiadok-Fiastyúk nyílthalmaz
Forrás: Hadházi Csaba

Zoltán hozzátette, nem sokan tudják, hogy az Uránusz bolygó felfedezője Sir Frederick William Herschel is zeneszerző volt, és kezdetben zenetanításból élt. Aztán vannak a modern zenei életben is csillagászathoz és kozmikus érzéshez köthető zeneszerzők és műveik, például a Pink Floyd: Dark side of the Moon albuma, vagy Vangelis zenéje, ami a NASA Mars-missziójának a himnusza lett. Továbbá Jean Michel Jarre Oxigene és Equinox albuma is nagy siker volt a csillagászat szerelmesei között. Majd megemlítette a hazai zenekarok közül a Solaris Együttes Marsbéli Krónikák albumát, mely az egész világon keresett a progresszív zene kedvelői közt. 

ND

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában