Vármegyei utakon

2023.03.14. 20:00

Kevesen zötyögnek végig a szerepi úton, de nekik nincs más lehetőségük

Hol a kátyúk, hol a sár nehezíti a Püspökladány-Szerep Hosszúhát-Szerep útszakaszon való közlekedést.

Olvasónk fotója több részét örökíti meg az útnak, mely helyenként holdbéli tájra hasonlít

Forrás: Napló-Archív

A napokban azzal a panasszal fordult szerkesztőségünkhöz egy olvasó, hogy járhatatlan és balesetveszélyes állapotú a Püspökladány–Szerep Hosszúhát–Szerep útszakasz. Meglátása szerint ha ezen a szakaszon nem jól manőverezik a sofőr, biztos, hogy kár keletkezik a járművén. Persze, a megfontoltságra éppen lehetne ideje itt a figyelmes vezetőknek, hiszen az út minősége helyenként nem enged maximum 10-20 kilométer/órás sebességnél többet. – Garantálom, hogy ha a műszerfalra tesznek egy pohár kávét, még egyesben se bírja ki Szerepig, hogy ne boruljon ki – így fogalmazott a panasztevő. A kávét inkább felhörpintettük a szerkesztőség falain belül, de elnézve az olvasónk által csatolt képeket, nem maradt bennünk kétség: kevesebb koffeinhez jutott volna a szervezetünk, ha javaslata szerint kísérletezünk.

A panaszost egyébként éppen a kifogásolható állapotú úton törént baleset buzdította véleménye megformálására. Ahogy arról beszámoltunk, egy Püspökladány–Berettyóújfalu szakaszon, Szerepen át menetrend szerint közlekedő busz megcsúszott. A járat egyik utasa akkor arról tájékoztatott: a busz a hosszúháti szakaszra kanyarodva „szinte irányíthatatlanná vált”, és a sofőrnek köszönhető, hogy „nem történt nagyobb baj, és meg tudta állítani a buszt az út legszélén.”

A külterületi lakott részek így érhetők el

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Volánbuszt. Kíváncsiak voltunk arra, hogy miért indít járatot egy ilyen veszélyes útszakaszon, és természetesen arra is, mekkora a kihasználtsága ezeknek a buszoknak, tekintettel arra, hogy kisebb kerülővel Sárrétudvari irányába felújított útszakaszon közlekedhetnek a tömegközlekedést választók is. Megkeresésünkre a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága arról tájékoztatott, hogy a Püspökladány–Szerep, Hosszúhát–Szerep útvonalon tanítási napokon tíz, tanszünetben munkanapon kilenc, szabad- és munkaszüneti napokon 2-2 járatuk közlekedik. Azt írták, hogy iskolai előadási napokon nagyságrendileg 8-11, munkanapokon 6-8 fő, szabadnapokon és munkaszüneti napokon körülbelül ketten utaznak ezeken a járatokon. 

Az útvonalat a korábbi időszak utasforgalmi adatainak figyelembevételével alakítottuk ki. Az érintett települések külterületi lakott részei csak ezen útvonalon keresztül érhetők el. Módosítása – a Püspökladány–Sárrétudvari összekötő út használata – esetén nem tudnánk ellátni ezeket a területeket, ráadásul Szerep település belterületén az autóbuszok biztonságos megfordulása is nehézségekbe ütközne

 – kaptuk a választ a megkeresésünkre.

A megcsúszott busz esetére úgy reagáltak: a jelentős sárfelhordás miatt történt. Tájékoztattak arról, hogy a járművet autómentő segítette vissza az útra, továbbá, hogy az utasok és az autóbusz sem sérült meg. Azt írták, hogy az esettel, illetve a területet érintő közlekedéssel kapcsolatban eddig nem érkezett társaságukhoz utaspanasz. 

Megjegyezték ugyanakkor, hogy az érintett útszakasz állapotát, illetve annak menetrend szerinti közlekedésre gyakorolt negatív hatásait az elmúlt időszakban több alkalommal is jelezték a közútkezelő felé.

Meg kellene erősíteni a pályaszerkezetet

Az ügyben megkerestük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t is, kérdéseinkre a társaság kommunikációs osztályának vezetője adott választ. Pécsi Norbert Sándor írásban megküldött közléséből kiderült, hogy a szóban forgó út 4,2 kilométeres szakaszán 2018-ban végeztek nagyfelületű burkolatjavítást. – Azóta napi üzemeltetési munkánk keretében folyamatosan, ütemezetten végezzük a burkolathibák javítását, télen hidegaszfalttal, tavasztól őszig pedig tartósabb melegaszfalttal – tudtuk meg.

Mint ahogy azt a kommunikációs osztályvezető írta, hosszú távú megoldást csak komolyabb beavatkozás, a pályaszerkezet megerősítése jelentene.  – Minden évben előre meghatározott forrásokból végezhetünk lokális javítási munkákat, ezen felül a teljeskörű felújítási beruházásokat csak külön elrendelés és a megvalósításhoz szükséges plusz költségvetési vagy európai uniós források biztosítása esetén indíthatjuk el – fogalmazott.

A Volánbusz járata megcsúszásának ügyéről is kérdeztük, különös tekintettel arra, hogy a Volánbusz egyértelműen az út szennyezettségét tartja az eset okának. Pécsi Norbert Sándor a sárfelhordás kapcsán a vonatkozó törvény előírásait ismertette portálunkkal. Eszerint aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte, vagy a közútra a közúti közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkezett veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni. – 

Társaságunk útellenőri szolgálata folyamatosan, meghatározott rend szerint járja a kezelésünkben lévő közutakat, ha közúti szennyezést tapasztalunk és a helyszínen van gépjárműmozgás, akkor helyben felszólíthatjuk a szennyezést okozó személyeket 

– írta. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szerepi út szennyeződését útellenőrük a bejárásai során nem észlelte, illetve lakossági bejelentést sem kaptak annak állapotáról, ezért valószínűleg a sárfelhordást végző letakarította az útszakaszt két ellenőrzésük között.

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában