Helyszíni riport

2023.03.09. 20:00

Ez vár az Erzsébet utcai csövestanyára

Bölcsőde volt, időnként hajléktalanok lakják, az ott lakók ledózeroltatnák a debreceni ingatlant.

Forrás: Czinege Melinda

Mint arról portálunk nemrég beszámolt, holtan találtak egy férfit Debrecenben, az Erzsébet utcai egykori bölcsőde elhagyatott épületében. Utánajártunk, hogyan áll most és mi várható az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által 2018-ban megvásárolt, tíz éve „csövestanyaként” ismert ingatlannal kapcsolatban, illetve mit szólnak mindehhez a környék lakói.

A Haon szerda délutáni ottjártakor a haláleset után nyilvánosságra került képekkel szemben azt tapasztalta, hogy a tulajdonos által megbízott biztonsági cég hellyel-közzel rendbe tette a területet. Eltűntek a korábban ott tanyázó hajléktalanok által összehordott szeméthalmok, új lakatok kerültek a két bejáratra, és jelzőrendszert telepítettek az épület külső homlokzatára. Az 1954-ben épült és 2013 márciusáig bölcsődeként működő ingatlan viszonylagos rendezettségének az ott élők azonban nem jósolnak hosszú jövőt. Az egyik arra járó, Ispotály utcai lakos arra panaszkodott, hogy csak idei-óráig üres a telek, ahonnan a hajléktalanok nyáron a környékbeli játszóterekre költöznek ki, törött üvegeket, fekáliát hagyva maguk után, sőt, gyakran a szexuális életüket is ott élik, ha éppen részegen vagy bedrogozva randalíroznak.

Az is jobb lenne, ha ledózerolnák az egészet – jegyezte meg egy másik, a közelben dolgozó debreceni.

Forrás: Czinege Melinda

Szebb jövőt szán, és két lehetséges tervvel rendelkezik az általunk megkeresett tulajdonos, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség budapesti központja. Kérdésünkre a napokban arról tájékoztattak, hogy eredeti céljuk szerint Debrecen zsidó közössége számára közösségi házat és bölcsődét létesítettek volna, az adásvétel után nem sokkal azonban a közösségi ház létesítése szempontjából előnyösebb, a zsinagóga szomszédságában található ingatlant vásárolták meg. 

A bölcsőde létesítésére vonatkozó terveinket sem adtuk fel, tapasztalatainkra hagyatkozva és az önkormányzattal egyeztetve azonban olyan ingatlanban szeretnénk nevelési intézményünket megvalósítani, mely lokáció szempontjából előnyösebb az Erzsébet utcainál. Ezen ingatlan keresésén jelenleg is dolgozunk

– válaszolták. A hitközség közölte azt is, hogy a tervezés folyamatban van, de két opció lehetséges: az ingatlant terveik szerint értékesíteni fogják, vagy „megfelelő üzleti konstrukció mentén”, piaci alapon hasznosítják.

Új lakat került a kapura
Forrás: Czinege Melinda

A hitközség kiemelte, az elmúlt években folyamatosan gondoskodott arról, hogy az épület zárva legyen, a bejáratokra lakatokat helyeztek, az ajtókat, hiányzó ablakokat bedeszkázták, úgy tűnik azonban, hogy hiába. 

Az utóbbi hetekben érzékelők segítik az épülettől távol tartani a hajléktalanokat és egy helyi biztonsági céget is megbíztunk a terület felügyeletével – közölték.

Mint a debreceni polgármesteri hivatal korábban a Haonnal tudatta, az Erzsébet utca 36. alatti ingatlan 1954-ben épült eredetileg is bölcsőde céljaira, és 2013. március 1-jéig látta el ezt a funkciót. Az épületet már nem lehetett volna gyermekintézmény céljaira gazdaságosan felújítani, hiszen ez hozzávetőlegesen annyiba került volna, mint egy teljesen új, korszerű intézmény létrehozása.

Forrás: Czinege Melinda

Arról, hogy egy évtizede itt még kisgyerekek töltötték a hétköznapokat, a főépület előtt kialakított homokozó betonszegélye és a felé szerelt napellenző ponyva árulkodik. Gyerekzsivaj helyett a most éppen üres melléképületből áporodott vizeletszag árad az Erzsébet utcára, az utcafront kitört ablakainak párkányán pedig csak néhány műanyag mécses jelzi, hogy valaki a nyomorúságos hajlék helyett végül vesztét lelte csak a falak között.  

Szakál Adrienn           

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában