Az életmentő debreceni hősök is emberek

A törökországi katasztrófa sújtotta területen csaknem egy hetet töltött a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja. Mint arról korábban portálunk hírt adott, hat ember életét mentették meg a közelmúltban a debreceni hősök. Sok helyen nyilatkoztak hazatérésük óta, ám először beszéltek részletesen saját félelmeikről, nehézségeikről a napokban a Karakter Kávézóban. Hegedűs Gábor és Kovács Ilka beszámolóját Sajtos Szilárd alezredes, tábori lelkész egészítette ki szakvéleményével.

– Hétfőn dél körül búcsúzott az egyik mentőkutyám, utána fél órával szólt a telefon, hogy mennünk kell – idézte fel ismét Kovács Ilka. Ferihegyről Isztambulba érkeztek, de mivel a mentőkutyák előtte még sosem ültek repülőgépen, nem volt egyszerű dolguk. Csaknem száz rendőr dolgozott a transzferterületen azért, hogy a kutyák megfelelő körülmények között végezhessék el a dolgukat, ekkor már csaknem 24 órája nem aludtunk – idézte fel Kovács Ilka. Kedd reggel keltünk, majd csütörtökön hajnali négy órakor feküdtünk le aludni – folytatta Gábor.

– idézte fel. Éjjel is a mínusz nyolc fokban felállított sátor volt a szálláshelyük, a pihenést az sem könnyítette meg, hogy a közvetlen közelükben percenként érkeztek a kamionok, öt percenként a helikopterek. Elhangzott az is, hogy az egész mentés logisztikai központjában volt a szállásuk. Így volt olyan helyzet is, amikor fél órás alvás után kezdték el a másnap a munkát.

„Jól vagyok”

Az erős utórengésekről a debreceni életmentők nem szóltak az itthon hagyott szeretteiknek. Sajtos Szilárd maga is járt háborús övezetekben, és tapasztalatai alapján most arról a katasztrófastressz-hatásról beszélt, amit ebben az esetben megélnek az emberek.

– fejtette ki. 

A felderítőknek az akció közben arra is figyelniük kellett, hogy szeretteik ne aggódják végig a kint töltött napokat. – A hálózati túlterheltség miatt napi egy „Jól vagyok.” üzenetet tudtunk csak küldeni a családnak – fűzte hozzá Kovács Ilka. Elmondta, hogy az édesanyja és a nagymamája is támogatta őt az indulás előtt, a legnagyobb hatással mégis édesapjai szavai voltak rá: Ne legyen kérdés, hogy elindulsz-e, mi másért képzed hét éve erre a kutyádat – idézte. Ilka akkor is féltette a hozzátartozóit, amikor hazaérkezés után az egyik mentőcsapatra ráborult az épület, és egy mentőkutya is meghalt.

Hegedűs Gábor végül beszélt arról is, hogy mivel tavaly hatvankét bevetésük volt – ennyi helyszínen segítették ugyanis a katasztrófavédelem munkáját –, ez jelentős rutint jelent, ahhoz képest, akinek életében összesen egy-két ilyen bevetése volt. A legfontosabb kapaszkodó azonban annak is, aki segítségre szorul, és a mentőcsapatnak is a hit volt, mint búcsúzóul fogalmaztak: a zuhanó repülőgépen nincs ateista ember. 

Szakál Adrienn