Gyakorlat a levegőben

2023.02.23. 09:50

„Már sokszor gondoltam a költözésre a Gripenek miatt” – felháborodott olvasói levelet kaptunk a vármegyehatárról

„Őrjítő zajra” panaszkodik egy tiszafüredi lakos, aki egyúttal a vándormadarakat is félti.

Forrás: illusztráció / MW-archív

Újabb olvasói levél érkezett portálunkhoz azután, hogy kedden valószínűleg vadászgépek okoztak két orbitális hangrobbanást Hajdúböszörménynél. Csak, hogy végigvegyük az előzményeket, a jelenséget észlelő helyi látogatónk „majdnem leesett a székről”, míg egy másik olvasónk később arról tájékoztatott bennünket, hogy ugyanebben az időben Karcagról figyelt meg gyakorlatozó Gripeneket, amelyek elfogási és légtérrendészeti feladatokat hajtottak végre a TRA 23-as légtérben, amelybe lényegében a teljes Észak-Alföld régió, így Hajdúböszörmény is beletartozik.

A legfrissebb levél küldője a vármegyehatár közelében, azon belül is Tiszafüreden él, és azt írta, már sokszor gondolt költözésre a gépek miatt, sőt írásába a Gripenek vándormadarakra gyakorolt hatását is beemelte. De inkább átadjuk neki a szót, sorait teljes terjedelmében is közöljük.

„Halló, felháborodva olvastam a gripenek repülésével kapcsolatban, hogy van aki örül annak, hogy ha hallja a vadászrepülőket (utalt olvasónk a témában beérkezett korábbi levélre – a szerk.). Itt felettünk, ( közvetlen a város felett), rendszeresen repülnek ezek az őrjítő zajt kibocsátó gépek. Már sokszor gondoltam a költözésre miattuk. Állítólag állatvédők vagyunk, de amit ezek okoznak a vándormadarakkal, az nem is kérdéses. Nem beszélve a rengeteg pénzről, amit elégetnek. Miért nem korlátozzák térben, és időben a repülésüket. Ha olyan módon védik a »békét«, hogy a polgárokat őrületbe kergetik, akkor megéri? Na de tudom, hogy ennek a megoldása nem az én kezemben van, én csak eltűrője kell hogy legyek. Remélem, mihamarabb rendezve lesz ez a probléma is, a sok-sok mellett.”

Frissítés: ekkor kell fokozott hanghatásra készülni

A levél megjelenésével szinte egy időben közleményt adott ki a Magyar Honvédség, miszerint a JAS 39 Gripenjeik február 23-án, valamint március 2-án késő délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Tiszafüred, Tiszaújváros és Nagyatád, továbbá Kaposvár, Szigetvár, valamint Szolnok, Veszprém, Várpalota, Hajmáskér térségében. Az érintett térségekben az említett napokon, 14.00 és 21.00 óra között, a megszokottól eltérő, nagyobb zaj- és hanghatás várható.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – tették hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában