Adni jó

2022.12.19. 13:06

A megyei önkormányzat dolgozói idén is megtöltötték a Szeretetdobozokat

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat harmadik alkalommal csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretetdoboz adománygyűjtő akciójához, mellyel a nagycsaládosokat, időseket, betegeket és mélyszegénységben élőket segítik az adventi időszakban.

Forrás: Kiss Annamarie

A hivatal dolgozói tartós élelmiszerekkel, tisztálkodó- és tisztítószerekkel összesen 30 dobozt töltöttek meg, melyeket december 19-én, hétfőn adtak át a szolgálat munkatársainak. Az eseményen Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke kiemelte: a gazdasági és energiaválság sokak életét érintette, így bízik benne, hogy a jelképes felajánlás segítség és egyben üzenet is a rászorulóknak. 

Nincsenek egyedül, a Jóisten mellett itt vannak azok a közösségek, azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy a saját lelküknek is jót tesz az adományozás – mondta el.

Pajna Zoltán (balról) és Molnár Norbert
Fotó: Kiss Annamarie

Molnár Norbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkésze kiemelte: nagy reményekkel indították el az idei akciót.

Éreztük, hogy most még inkább szükség van a segítségnyújtásra. Augusztus végén, szeptember elején már láttuk, hogy sokkal több kérelmező fordult hozzánk segítségért, mint az előző években

 – mondta el, hozzátéve, bár sok negatív hang hirdette, hogy szerényebb lesz az idei gyűjtés, szerencsére ennek az ellenkezőjét tapasztalták. – Az előző évekhez képest az a mennyiség most is összegyűlt adományokból – szögezte le.

Forrás: Kiss Annamarie

Kérdésünkre kifejtette, hogy a hozzájuk forduló családok főként Debrecenből, és a megyeszékhely közvetlen környezetéből érkeznek, a felajánlásokat hozzájuk juttatja el a szervezet többek között az adott települések lelkipásztorainak segítségével. Az összegyűlt dobozokat Ebesre, a szeretetszolgálat logisztikai központjába szállítják, ahol rendszerezik, és 7-8 ezer forintos egységdobozokká alakítják. Molnár Norbert elmondta, hogy már mostanra több száz doboz gyűjt össze, de az akció még nem ért véget. A lelkész kitért arra is, hogy Debrecenben már volt egy nagyobb adományosztás, mely alkalmával 150 családnak, ezen felül az ügyfélszoláglatra érkezőknek is segíthettek, így már most elmondható, hogy legalább 3-400 családhoz jutott a felajánlásokból. 

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában