Korszerű helytörténet

2022.11.27. 09:20

Nézze meg, mi volt a háza helyén kétszáz éve!

Több, különböző korszakból származó debreceni térképet is képes rétegesen megjeleníteni az ingyenes program.

Szeptemberig láthatta a közönség a Közös múltunk nyomában című helytörténeti kiállítást  a Pásti utca Zsinagógában, melyet egy egész napos konferenciával zártak. A tárlat nyitónapján mutatták be a Cívisporta MaGISter nevű szoftvert, amely Debrecen településtörténeti vizsgálatát segíti a kutatók, illetve a téma iránt érdeklődők számára.

Az alkalmazás létrejöttéről kérdeztük Balogh László és dr. Horváth Péter Podmaniczky-díjas helytörténeti kutatókat, akik nemcsak a programot álmodták meg és fejlesztették ki, hanem lelkes lokálpatrióták, valamint kollégák a Városháza Építészeti archívumában.

Régi álmunk valósult meg ezzel a programmal. Mindig kíváncsiak voltunk, hogyan változott Debrecen szerkezete az évszázadok folyamán, hogyan jöhetett létre a város

 – kezdte a beszélgetést Balogh László.

– Engem mindig is érdekelt a térképészet, a régi térképek, és amikor a kilencvenes években teret hódított a műholdas helymeghatározás, magam is beszereztem egy lokalizációs „kütyüt”. Részt vettem egy budapesti térinformatikai cég megbízásából a Hajdú-Bihar megyei települések utcáinak házszám-feltérképezésében, így tudtomon kívül részt vettem a GPS-alapok létrehozásában. Akkor azt sem tudtam mit jelent ez, csak amikor hozzájutottam egy ilyen navigációs készülékhez, akkor esett le a tantusz, hogy miben is vettem részt – fejtette ki a helytörténész.
 

Forrás: civisporta.hu

Horváth Pétert szintén érdekelték a régi térképek, főleg a debreceniek:
– Leginkább az a legkorábbi térkép fogott meg, amely a telkeket is ábrázolja. Ez a DvT. 34. jelzetű térkép. Ennek tüzetesebb vizsgálatakor állapítottam meg, hogy a köztudatban levő 1771-es keletkezési dátumánál jóval korábban készülhetett. Ennek a kiderítése még folyamatban van. A térképeket georeferáltuk, tehát a lehető legpontosabban „ráillesztettük” a mai, illetve a többi térképre, s így csodás új információk tárulhattak a szemünk elé. Sorra megdőlni látszanak azok a – szó szerint kőbe vésett – adatok, miszerint jelenleg Debrecenben hivatalosan két XVII. századi épület áll, s szinte mindegyik belvárosi „régi épület” az 1820-as években épült. A georeferált térképek összehasonlításával már több épületen látszik, hogy az igencsak az 17-18. század fordulóján épülhetett, hacsak nem korábban.

És, hogy honnan származik a Cívisporta MaGISter elnevezés? A Cívisporta a két helytörténész egyesülete, egyúttal az általuk üzemeltetett honlap neve is, de ugyanezen a néven hozták létre több mint öt évvel ezelőtt az online helytörténeti kiadványukat is, amely számos olvasóval büszkélkedik. Balogh Lászlótól megtudtuk, a Magister szónak több tudományos jelentése van, amelyben nagybetűvel kiemelték a GIS mozaikszót, amely az angol Geographical Information System, azaz a Földrajzi Információs Rendszert jelenti. Van erre egy új magyar szó, amely már beépült a mindennapjaink szótárába: térinformatika.

A programot – amely leginkább a taksás telkekkel bővített belvárost mutatja be – az ötleteink alapján egy fővárosban élő barátunk készítette, ennek fejlesztése még folyamatban van. Ez a béta verzió segít a régészeknek, helytörténeti kutatóknak, de már tartottunk a programmal rendhagyó történelemórát is egy helyi gimnáziumban. Beleépítettük mindazt, amit már idáig elértünk, azaz a debreceni utcanévkatasztert és a Péter által összeállított helyi épületek leírókartonjait tartalmazó cívis házak kataszterét, azaz a Cívis Építészet Tárházát, amelyek már a Debreceni Értéktár részei

 – magyarázta a Balogh László.

Forrás: civisporta.hu

– A program több térképet tud egyszerre megjeleníteni és egymásra vetíteni csúszkák segítségével, így az összehasonlítás mértékétől függően tudunk róla információt nyerni. A demó verziója mindenki számára elérhető a honlapunkon, de a fejlesztendő platformot egyelőre csak mi tudjuk kezelni, viszont reméljük, hogy ha megfelelő mecénásokat szerzünk, akkor kialakulhat egy olyan verzió, amelyet a nagyközönség elé terjeszthetünk, és amit bárki ingyenesen tud majd használni.

 Nemrég jelent meg egy hasonló, ugyancsak támogatásból létrejött, s több éve fejlesztett, Debrecennel kapcsolatos, populárisabb információs oldal, de a miénk teljesen más rétegekbe kalauzolja a felhasználót – mondta a helytörténész. 
A Cívisporta MaGISter ezen a linken érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában