Elfeledett kolostor is állt a szőlőskertekkel körbevett Debrecen szívében

A Hajdú Online a programsorozat délutáni kínálatából szemezgetett. D. Szabó László előadásában az első debreceni ferences kolostor feltárásáról beszélt. Portálunk érdeklődésére a régész megosztotta a kutatás eredményeit. – Ebben az évben márciusban kezdtünk egy próbafeltárást a Dósa Nádor téren, ahol megtaláltuk a ferences kolostor temetőjének egy részletét. Onnan tudtuk, hogy a kolostorhoz tartozott, mivel a mintegy 20 négyzetméteres területen feltárt 44 sírhely klasszikus templom körüli temető mintázatát tükrözte: több rétegben, egymás felett voltak megtalálhatóak a sírok, az eltemetettek döntő többsége pedig férfi volt – mondta. 

A kolostor temetőjének különlegessége, hogy gyakorlatilag nem volt semmi nyoma. A három méter mélységben feltárt leletekről ugyan léteztek feljegyzések, és a korabeli épületek alapozásánál találtak egy-egy sírt, amit egyes régészek a kolostorhoz kötötték. De ilyen nagy mennyiségben még nem találtak temetkezési helyet. – A város első történetírója, Szűcs István már írt arról, hogy a ferences kolostor az egykori magtár területén volt. Ahogy Zoltay Lajos is említette, hogy a városi istálló helyén állt az építmény. Az U-alakú épületegyüttes Debrecen első térképein gyönyörűen kivehető. A Déri Múzeum fotótárából sikerült hozzájutni 1950-es évekbeli fényképekhez, amikor lebontották a városi istállót és a magtárat. A képeken megdöbbenve láttuk, hogy a kolostor alapfalai ekkor még megvoltak: gyönyörű keresztboltíves, árkádos épületrész vehető ki a képeken. A fotókon bontott, középkori téglák is láthatóak voltak, amik akár az 1300-as évekből is származhatnak. Ebből indultunk ki, hogy ez a kolostor eredeti falszakasza lehet – magyarázta D. Szabó László. A régész kollégájával, Faur Zoltánnal készített egy 3D-s modellt is a néhai kolostor épületéről. Hozzátette, a kolostor épülete sajnos nem kutatható, mivel ráépítették az Ady Endre Gimnáziumot.

A cívisek és a bevándorlók 

Mazsu János a modernizáció 1870-es térbeli mintázatairól tartott előadásában Debrecen 19. századi kettős társadalomszerkezetét mutatta be. Kiemelte, az 1800-as években a bevándorlás kérdését szigorú feltételekhez – iskolázottsághoz és vagyonhoz – kötötték, aminek alaposságáért egy külön bizottság felelt. A cívis elit és középréteg érdekelt volt abban, hogy együttműködjön a városba költöző polgárokkal, hiszen üzleti vagy bérlői kapcsolatot tudtak kialakítani velük. Mazsu János rámutatott, éppen a gazdasági érdekek miatt az újonnan betelepülők főként a belvárosban éltek –mivel itt béreltek üzlethelyiséget –, míg a cívisek inkább a város észak-keleti oldalán éltek. Kutatásai alapján rámutatott, nyakasságuk ellenére a cívisek egyáltalán nem voltak elutasítóak a bevándorlókkal szemben: legalább egyharmaduk közös területen élt együtt velük. Ekkoriban ugyanis divatosabbak voltak a többlakásos telkek. – A magyar történetírás kedvelt modellje, mely országos és debreceni viszonylatban is azt állítja, hogy a modernizációt az új piaci viszonyokat mindig a bevándorlók képviselik. A másik oldalon pedig a hagyományos magyar nemesi, debreceni viszonylatban pedig a cívis társadalom. Ezzel szemben a mélyebb vizsgálatok azt mutatják, nem az történt, hogy a cívis társadalomban lezajlott egy belső kiszorulás, és emiatt szembeforultak volna a modernizációval. Éppen ellenkezőleg: a 19. század eleje óta tartó folyamatban elég erőteljesen változott a debreceni társadalom. Kialakult egy új, vagyonosabb réteg, amely elkezdte dominálni a városi intézményeket, és a hatalmas városi vagyon feletti rendelkezést. Miközben nem adta fel a társadalmi szolidaritást, és a gondoskodást a város egészéről – fogalmazott.

Elhatárolt kertek 

Nyul Imre Podmaniczky-díjas helytörténet-kutató Debrecen egykori kertségeiről tartott előadásából kiderült, a 19. század előtt a kertségekben legelők és mezőgazdasági területek voltak, amit főleg szőlőtermesztésre használták. Ekkoriban még nem voltak lakóházak ezeken a területeken, mindössze présházakat építettek. A kertségeket árkokkal, líciumtövisből készített kerítéssel határolták el, és éjszakára zárva tartották. Egyetlen kivétel a Libarkert volt, ami a város züldségeskertje volt. Kiváló természeti adottságainak köszönhetően minőségi zöldségtermesztésre adott lehetőséget, valamint az egykori Liba-tó is itt helyezkedett el. 

A helytörténet-kutatótól megtudtuk, hogy a Debrecenben termesztett szőlőt csak borkészítésre használták. A minősége ugyan nem volt a legjobb, de mivel akkoriban megfelelő ivóvíz híján még az orvosok is javasolták a fogyasztását. 

A 20. század elején több építész és városi méltóság építtetett nyaralót vagy villát az újkerti kertségekben. Ezekből néhány – például a Borsos-villa – a mai napig megtalálható, a panelházak építésével viszont a legtöbbet lebontották.

HL