Sok minden változhat

2022.06.17. 07:26

Százmilliókból tennék még ütősebbé a Derecskei Disznótort, a polgármester elmondta, mit terveznek

Turisztikai fejlesztésre nyújt be támogatási kérelmet Derecske önkormányzata.

Forrás: Napló-archív

A város egyik legnagyobb, nemzetközi szintű rendezvénye a Derecskei Disznótor, melyet idén februárban immár 13. alkalommal rendeztek meg. Színvonalának és turisztikai vonzerejének növelése érdekében 400 millió forint támogatásra nyújt be pályázatot az önkormányzat. 

– A Derecskei Disznótor városunk legnagyobb, nemzetközi szintű gasztronómiai fesztiválja, melyet 2022-ben – egy év kihagyás után – a 13. alkalommal rendeztünk meg a főterünkön és környékén. A kezdeményezésünk sikerén felbuzdulva az önkormányzat áprilisban döntött arról, hogy a rendezvény infrastrukturális hátterének fejlesztése érdekében pályázatot nyújt be – mondta megkeresésünkre Bordán Szabolcs polgármester. Ennek érdekében a képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Helyi és térségi turizmusfejlesztés című pályázati felhívására támogatási igényt nyújt be. Az előkészítéshez szükséges szakértői, tervezői szolgáltatásokat már be is szerezték. – A felhívás lehetőséget teremt arra, hogy a rendezvényt még magasabb színvonalon, fenntartható módon bonyolíthassuk le a következő években, évtizedekben. 

A Derecskei Disznótor immár hagyományosan egy háromnapos, több mint tíz gasztronómiai és kulturális programelemből álló rendezvény, melyet minden év februárjának első hétvégéjén tartanak meg. 

Idén a három nap alatt a résztvevők száma meghaladta a 6 ezer főt, ami azt mutatja, hogy nagyon népszerű, komoly igény van rá. Rendezvényünk tudatosan kialakított, több generáció közös élményszerzését lehetővé tevő turisztikai attrakció. Megtervezésekor figyelembe vettük a korosztályok igényeit, és kisgyermekek, családok számára is kínálunk programelemeket

– hangsúlyozta a városvezető. A tervek szerint a város központjában álló ingatlanon a rendezvényt komplex módon kiszolgáló létesítményt alakítanak ki, a Templomkert 4. szám alatti, egykori katolikus iskolai épületegyüttes két épületéből. 

Két régi épületet újítanának fel 

– A kettő közül a kisebbik, a Dr. Mustó Sándor utca sarkán álló, az 1800-as évek elején épült ingatlan. Itt kísérőren­dezvényeknek helyet adó vendégfogadó tér, vizes­blokk és teakonyha lesz. A nagyobb, az 1930-ban épült épületben két darab, egymástól elkülönülő öltöző-pihenő blokkokat alakítanánk majd ki a külföldről érkező, rendezvényen fellépő csoportok számára – ismertette Bordán Szabolcs. Az udvarra egy nyilvános mosdót terveznek, amely a közterületről is megközelíthető, valamint egy filagóriát és egy tárolószínt is. A beruházás során akadálymentesítenék és energetikailag korszerűsítenék az épületeket napelemes rendszer kialakításával. A projekt része lenne a Dr. Mustó Sándor utca útburkolatának felújítása is. 

– A programok sikeres lebonyolítása érdekében mobil színpadot, LED-falat és különböző beltéri és kültéri bútorokat is beszereznénk. Emellett a Derecskei Disznótor piacra viteléhez kapcsolódó üzleti marketingtevékenység, promóció keretében a gasztronómiai nagyrendezvény célcsoportjának igényeit, fogyasztói sajátosságait figyelembe vevő részletes marketingstratégiát is kidolgoznánk, amely a korszerű és hatékony online eszközöket helyezi előtérbe – részletezte a polgármester. Hozzátette: céljuk a város turisztikai vonz­erejének növelése, a rendezvényeik színvonalának emelése, valamint a műemléki és helyi épületek felújítása, korszerűsítése.

Bekecs Sándor 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában