Fontos fejlesztések

2022.06.29. 21:35

Kerékpártárolót és vizesblokkot is avattak Hajdúszoboszlón

A polgármester szerint biztatóak a július-augusztusi előfoglalások.

Forrás: Facebook / Czeglédi Gyula

Újabb fontos állomásához ért Hajdúszoboszló komplex turisztikai fejlesztése: szerdán vizesblokkot, kereskedelmi egységet és kerékpártárolót is átadtak a fürdőváros Harangház előtti terén, tájékoztatott Facebook-oldalán Czeglédi Gyula. 

A polgármester a helyszínen kifejtette a projekt jelentőségét, köszönetet mondott a kivitelezőnek, az alvállalkozóknak és a műszaki ellenőrnek eddigi munkájukért, valamint kifejtette azon reményét, hogy a sétány üzletei is megújulnak ezzel a fejlesztéssel együtt. Czeglédi Gyula emellett felidézte az utóbbi időszak kormányzati támogatással megvalósult fejlesztéseit, továbbá a következő 6-8 év fejlesztési elképzeléseiről, a konferenciaközpontról, a fürdő korszerűsítéséről és a játszóházról is beszélt. „Örülünk annak, hogy minden nehézség ellenére sikerült megőriznünk Hajdúszoboszló vezető szerepét a turizmusban és az elmúlt 6 hónap 400 ezer vendégéjszakája, valamint a július-augusztusra látható előfoglalások teljes bizakodásra adnak okot” – tette hozzá a városvezető.

A szerdai rendezvényen Bődi Ivett,  a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégia megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese, valamint Bodó Sándor országgyűlési képviselő is részt vett.

Mint ismert, a komplex fejlesztés keretében 2 milliárd forintból újul meg a Mátyás király sétány és Szent István park egy része, a további elemek határideje szeptember 30-a.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában