Nagy ravasz hírében áll

2022.02.21. 07:00

Köszön, és elvárja a választ a hortobágyi madárpark beszélő hollója

Negró nem adja könnyen magát, ha barátkozásról van szó.

Negró nemcsak okos, de nagyon ravasz holló hírében áll | Fotó: Molnár Péter

Negró nemcsak okos, de nagyon ravasz holló hírében áll | Fotó: Molnár Péter

Lapunk nemrég a hortobágyi Madárkórház Alapítványnál járt, hogy meglátogassa Negrót, a park beszélő hollóját. Ottjártunkkor – bár elsőre szégyenlősnek tűnt – hamar kiderült, a madár nemcsak okos, de rendkívül ravasz is. 

 

– Negró tíz éve van nálunk, vélhetően 3-4 éves korában került hozzánk – kezdte dr. Déri János, a Madárkórház igazgatója, hozzátéve, az éjfekete madárnál ez már gyakorlatilag a felnőttkort jelenti. – Általában amikor a hollók ivaréretté válnak, kóborlásba kezdenek, a természetes élőhelyüket elhagyva. A szülők elzavarják őket, bandáznak, számkivetettek lesznek, és keresik a helyüket. Azonban ha egy holló beszélni tud, egyértelmű, hogy ember nevelte, akitől vagy megszökött, vagy szabadon engedték. Negró már akkor beszélt, amikor hozzánk került. 

A nyírségi állatorvos kollégám hívta fel a figyelmet rá, miután egy néni bejelentette, hogy az egyik almáskertben ráköszönt egy holló. Hirtelen nem tudta, hogy papot hívjon, vagy állatorvost

– mondta nevetve a szakember. 

 

Visszaél a helyzettel 

 

Mint kifejtette, ilyen esetekben rabosítani kell az állatot. – Bárki is nevelte előtte, valószínűleg a kóborlási vágy tört rá a madárra, ezáltal ön- és közveszélyessé vált. Ivarérettség körül ugyanis párt akarnak választani, megváltozik az identitásuk, embernek vélik magukat. Ezért fajtársaik helyett embert keresnek maguknak, így ha valaki nem szimpatikus nekik a gazdájuk körül, azt féltékenységből megtámadják. 

Nem félnek senkitől, bemennek a nyitott ablakon, elviszik a fényes tárgyakat, fülbevalókat, kanalakat, kocsikulcsokat. 

Visszaélnek a helyzetükkel, képesek felmérni, hogy gyermekkel vagy felnőttel van-e dolguk, és hogy mennyit engedhetnek meg maguknak. Ez pedig előbb-utóbb a vesztüket okozhatja – mondta. 

Nehezen talál párt 

 

Negró jelenleg egy ketrec lakójaként tölti mindennapjait. Nem beszél állandóan, csak ha kedve tartja, vagy ha valamilyen ellenszolgáltatást kap cserébe. – Igényli a foglalkozást, de ha tudja, hogy szereplés jön, addig nem szólal meg, amíg nem kap ételt a gondozóktól (mogyoró, pitypang). Sőt, amikor idekerült, rühes volt a lába, és tetszett neki a spray, amivel letisztítottuk, így azt is sokszor kéri a mai napig fizetés gyanánt. A csőrével rámutat a lábaira, és amint előkerül az atka­ölő, már mondja is a magáét – emelte ki Déri János. 

 

„Szevasz, Negró!” – köszön hangosan. Ezt a trükköt több hangon is produkálja, de mint kiderült, az igazgató köhögését is megtanulta imitálni, sőt, amikor azt hiszi, nem hallják, különböző hangokat gyakorolgat, például a közeli békák kuruttyolását. – Nagyon okos, és még a papagájoknál is ravaszabb. Volt előtte egy másik hollónk is, aki teljes telefonbeszélgetéseket bonyolított le, kicsöngött, felvette, beszélgetett, elköszönt és letette. A hangutánzás ezeknél a madaraknál nem ritka képesség. 

 

Az állatorvos lapunknak arról is beszámolt: jó ideje igyekeznek párt találni Negrónak, mindhiába. – Volt már olyan holló, amelyik a közeli röpdében szállva száz méterről hallotta meg a köszöntését. Eltanulta, majd később át is repült a ketrecéhez, hogy udvariasan bemutatkozzanak egymásnak, megosztva ételüket mint egyfajta ajándékot. Sajnos őt nem tudtuk ott tartani, hiszen szabadon él, abban pedig nem korlátozhattuk. De ahogy mondani szokták, a szerelem nem ismer határokat! A rácson keresztül is napokig diskuráltak. Rajta kívül másik két példány is próbálkozott, végül egyikük sem járt sikerrel. Sőt, egy sérült hollót is beköltöztettünk a ketrece mellé, de nem épült ki közöttük a megfelelő kapcsolat. Reméljük, lassan megtalálja a párját, azonban nincs könnyű dolgunk, Negró ugyanis – a papagájokhoz hasonlóan – meglehetősen válogatós – összegezte. 

 

Péter Szabolcs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában