Lendületes fejlődés

2022.02.08. 07:23

Hajdú-Biharban a jövőben is a növekedési stratégián lesz a hangsúly

Miklóssy Ferenc szerint a jövő sikerének záloga a hatékony foglalkoztatottság.

Miklóssy Ferenc

Forrás: Molnár Péter

Mint ahogyan arról lapunk is beszámolt, megtartotta gazdasági évindítóját a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara múlt pénteken. Az eseményen Miklóssy Ferenc kamarai elnök elmondta: Debrecen és a térség rendkívül dinamikusan fejlődik, ez köszönhető annak, hogy az itteni törekvéseket a kormány nagyvonalú és racionális összegekkel, tárgyalásokkal támogatja. – Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy Hajdú-Bihar megyében mindenki a növekedésre koncentrál, nagyon racionális, szoros együttműködés van az országgyűlési képviselőkkel, városokkal, megyékkel, de örömmel mondhatom, hogy még az egyházzal is. Azt hiszem, ennek meglesz az eredménye, ide érdemes befektetni – szögezte le. A továbbiakban beszámolt az elmúlt időszak főbb gazdasági eredményeiről is.

 

– 2003 és 2008 között Magyarország annak ellenére, hogy óriási konjunktúra volt Európában és a világon, erre a vonatra nem tudott felszállni, és nagy hendikeppel zárta az évtizedet. Viszont 2013 után a megfelelő gazdasági stratégiával olyan pályára került az ország, hogy ebben az időszakban az EU-átlagot duplán meghaladó növekedést ért el – mutatott rá. Hozzátette, ezt a folyamatot a koronavírus-járvány átmenetileg megtörte, de bíznak abban, hogy ez a lendület nem áll meg.

 

Nőtt a foglalkoztatottak száma

 

– 2010-ben Magyarország az ikerdeficit szélén és pénzügyi csődhelyzet előtt állt, rendkívüli módon elvesztette a gazdasági szuverenitását, külföldi hitelezőktől függött.

Néhány év alatt sikerült elérni, hogy az adósság jelentős része már hazai finanszírozásúvá vált, tehát a mozgásterünk, a gazdasági szuverenitás helyreállt, ennek meg is lett az eredménye

– húzta alá. Rámutatott, a hazai gazdasági stratégia a munkavállalás ösztönzésére, a támogatási rendszerekre alapoz. – A foglalkoztatásorientált növekedés meghozta hatását, hiszen rendkívüli módon megnőtt a foglalkoztatottak száma, viszont a következő időszak nagy kihívása, hogy ezt a létszámot hatékonyan és termelékenyen tudjuk foglalkoztatni. Ez a jövő sikerének a záloga – hangsúlyozta.

 

Miklóssy Ferenc kitért arra is, a gazdaságfehérítésben rendkívül nagy eredményt értek el, s ma már jelentősen egyszerűsödött az elszámolás. Mint mondta, nagy ellenállás volt az elektronikus számlázás bevezetése ellen, mely ma már természetes. – Ez óriási adótöbbletet eredményezett, ebből adódóan lehetőség lett a közterhek csökkentésére. Néhány év alatt a munkát terhelő járulék 28 és fél százalékról 13 százalékra csökkent. Jelentősen racionalizálták a hatósági eljárási rendszert, a kormányhivatal létrehozása és tevékenysége beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A vállalkozások támogatási rendszere az elmúlt időszakhoz képest széles körben nőtt, rengeteg támogatási forma van, de sajnos ezzel nem élünk megfelelően – fogalmazott.

 

A kamara is kezdeményezett

 

Hozzátette, kiemelkedőnek tartja a Széchenyi-hiteleket. – A megyében 2021-ben 1163 vállalkozó közel 25-27 milliárd forint kölcsönt vett fel, és 19 év alatt 11 ezer 500 vállalkozónak tudtunk segíteni, összesen 112 milliárd forinttal. Utólag megállapíthatjuk, hogy a Covid-helyzet kezelése is rendkívül racionális volt, hiszen nem engedett a kormány azon szirénhangoknak, hogy munkahelymegtartás nélkül kell a forrásokat felhasználni. Ebben a mi kamaránk is nagyon sok mindent kezdeményezett, és most ennek megvan az eredménye: nagyon sok munkahely maradt meg, és gyorsan, dinamikusan át tudunk állni a növekvő gazdaságra – összegezte. Kiemelte, a jövőben fontos ennek a stratégiának a folytatása, s örvendetes az is, hogy az elmúlt időszakban a stratégiai ágazatok nagy részét sikerült visszaszerezni.

 

Kiss Dóra

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában