Kiállítás

2022.01.27. 18:50

Tárlat nyílt a debreceni Tócóskert híres sportolóiról

Forrás: Molnár Péter

Nagy Konrád gyorskorcsolyázó olimpikon és Juhász Ádám 44-szeres válogatott kézilabdázó pályája is felidézhető.

 

– Büszkék lehetnek a sikereikre a városrészben élők, és ezek által nemcsak egykori iskoláik, hanem a városrész, a lakótelep iránt is erős kötődés alakulhat ki bennük – hangsúlyozta köszöntőjében Pósán László, a Magyar Országgyűlés Tudományos, Kulturális és Sportügyekkel Foglalkozó Bizottságának elnöke csütörtökön délután, a Méliusz István Úti Könyvtár új tárlatának megnyitóján.

 

A „Pál utcai fiúk” kötődése

 

„A tornateremtől a dobogóig – diáksport a Tócóskert déli részén” című kiállítás ünnepségén az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: gyerekkorában a „Pál utcai fiúk” volt az egyik kedvenc olvasmánya, s az abban kifejeződő lokális kötődés és összetartozás-tudat is párhuzamba állítható a tócóskertiek sportéletével. A kiállítás látogatói felfedezhetik magukat és ismerőseiket a tablók képein, s ennek köszönhetően mindezek helyszíne, a könyvtár és az olvasás iránt is fokozódhat a rokonszenvük.

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár által létrehozott bemutatót Fekete József, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium igazgatója nyitotta meg. Mint felidézte, a saját életében is részese lehetett „A tornateremtől a dobogóig – diáksport a Tócóskert déli részén” történéseinek, hiszen például végzős középiskolásként a még át sem adott Kazinczy-iskolába járt szalagtűzőtánc-próbákra, majd pedig a pedagógusi pályáját is ott kezdte az 1980-as években. Az új lakótelep iskolájában csaknem 1900 gyerek tanult, az intézmény hamar túlterhelt lett, de ez a létszám a sportéletre is ösztönzőleg hatott. Általa ugyanis nagy volt a merítési bázis, sőt a fiatalok kondíciós alapja is jó volt. Az igazgató emlékeztetett arra is, hogy miként a város minden iskolájában, náluk is kialakultak rájuk jellemző, meghatározó sportágak. Esetükben ez az atlétika és a kézilabda lett, köszönhetően Dobszai Jenő igazgatónak, aki maga is testnevelő volt. Megtudtuk azt is, hogy az 1988-ban átadott Medgyessy-gimnáziumban  a női futball, a torna, a kosárlabda, a floorball és a mozgásművészeti tevékenységek is a specialitások közé kerültek.

 

Uszodát szorgalmaztak

 

Fekete József igazgató a megnyitón elmondta azt is, hogy a tócóskerti 4 H Klub elnöke volt, és kezdeményezték a lakótelepi uszoda létrehozását, s gyűjtöttek össze rá 27 millió forintot.

 

A tárlat a Smaragd Delfin Úszóiskola sportolóinak teljesítményét, sporttörténeti munkásságát is bemutatja fotók és dokumentumok segítségével. Olyan kiemelkedő sportolók életével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, mint Nagy Konrád gyorskorcsolyázó olimpikon és Juhász Ádám 44-szeres válogatott kézilabdázó. A csütörtöki eseményen közreműködött Csorba Gergő, gitárművész, a kiállítás pedig február 17-ig látogatható az István út 11. szám alatti intézményben. 

 

Vass Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában