Múltidéző

2022.01.01. 09:00

Nevezetes nagy évfordulók 2022-ben

A jubilálók krónikájában önálló községgé válások, valamint Debrecennel egyesülés is szerepel.

Forrás: Vass Attila

Kerek évfordulót ünneplő épületek egész sorára, valamint megannyi, szintén jubiláló történelmi személyiségre és eseményre is emlékezhetünk 2022-ben. Kilencvenéves lesz például a Debreceni Egyetem főépülete és a Debreceni Köztemető ravatalozó palotája, és szintén kilenc évtizede adták át az első Nagyerdei Strandot. Ugyanakkor 2022-ben már 110 éve annak, hogy elkészültek többek között a Debreceni Első Takarékpénztár, a püspöki palota és a megyeháza díszes épületei.

 

Karácsonykor ugyanebbe a korba léphet az Apolló mozi is. 

A Biogal (ma Teva) épületegyüttesét 1952. április 4-én kezdték építeni ı Forrás: Vass Attila

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár (meliusz.hu) első félévre vonatkozó gyűjtése szerint 465 éve, 1557. január 1-jén, Kolozsvárott született Bocskai István, Erdély fejedelme, a hajdúk letelepítője. E napon, de 150 éve (1872. január 1-jén) Álmosdon és Debrecenben megjelent az Alapnevelők és Szülők Lapja című „Nevelészeti és gyermek­irodalmi folyóirat”.  E napon, 110 éve született Tarányi (Toragris) József, a Debreceni Vasutas Sport Club birkózója, aki országos ifjúsági bajnokságot nyert, magyar bajnokságon kétszer aranyérmes, az 1948-as londoni olimpián – kötöttfogásban – 87 kilogramm felett 5. lett. Hódos Imre, Németi Gyula és Sípos László nevelőedzője volt. Hetvenöt esztendeje, 1947. január 1-jén Újszentmargita néven önálló nagyközség, Újtikos néven pedig önálló kisközség alakult. Negyven éve január első napján Józsa nagyközség népszavazás alapján egyesült Debrecennel, 1992. január 1-jén pedig Nyíradony városi címet kapott. Hetven éve, 1952. január 2-án Ebes és Nagyhegyes önálló községgé alakult, majd másnap Hajdúvid lett önálló község.

A Debreceni Köztemető 1932. július 15-én nyílt meg ı Forrás: Vass Attila

Aktkiállítás a századelőn

 

Negyvenéves lesz hamarosan a Delta mozi is, hiszen 1982. január 4-én nyitották meg a debreceni Újkerti Általános Művelődési Központban. 1962. január 5-én Debrecenben felavatták a MÁV Debreceni Járműjavító Üzemi Vállalat új, 500 személyes színháztermét. Immár 95 éve annak is, hogy 1927. január 6-án Berettyóújfaluban beindult a Bihar című lap. Szerkesztői között Nadányi Zoltán is dolgozott. A következő nap (január 6.) 1897-hez kapcsolódik, ugyanis Balmazújvárosban ekkor született Veres Péter író, politikus, a megye országgyűlési képviselője, publicista, Kossuth-díjas. Írásaiban gyakran Debrecen környéki, hortobágyi témákkal foglalkozott. Hetven éve, 1952. január 23-án elhunyt Borsos József építész. Ő tervezte többek között a debreceni államrendőrség épületét, a debreceni új köztemető ravatalozóját és a krematóriumot is. 

Borsos-villa ı Forrás: Vass Attila

Kilencvenöt esztendeje, 1927. január 30-án aktkiállítás nyílt a debreceni Művészházban. Nyolc művész állította ki a festményeit, grafikáit, szobrait: Toroczkay Oszvald, Dienes János, Senyei Oláh István, Csűrös Béla, Gáborjáni Szabó Kálmán, Balczer György, Nagy Sándor János és az addig ismeretlen Bókus Sándor. 
1952 februárjában Debrecenben megalakult a II. Rákóczi Ferenc Honismereti, Műemlékvédő és Idegenvezető Szakkör a Szent Anna utca 19. szám alatti általános iskolában. A szakkör 1992-ig önerőből 15 irodalmi, történelmi emléktáblát és 5 domborművet helyezett el a városban.

 

A 100 évvel ezelőtti februárban hivatásos tűzoltóság vette át a szolgálatot az önkéntes tűzoltó-egyesülettől.

 

1642. február 13-án Debrecen tanácsa kimondta, hogy „sem vadászok, sem pásztorok, sem kívül való emberek 12 forint büntetés terhe alatt a Nagyerdőn, Apafáján, Cserén és Fancsikán tüzet csinálni ne merészeljenek”. Most 70 éve pedig (1952. február 23-án) elhunyt Karácsony Sándor földesi születésű pedagógiai, filozófiai író, debreceni egyetemi tanár, jelentős lapok, folyóiratok, például a Gyermekvédelem szerkesztője, a debreceni Exodus könyvkiadó alapítója. 1982. február 26-án megnyílt a Debreceni Akadémiai Bizottság klubja. Pál Lénárd, az MTA főtitkára tartott előadást a tudománypolitika időszerű kérdéseiről. Ugyanakkor elhunyt Nagy János, a DOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének professzora.

 

Márciushoz kapcsolódó évforduló, hogy 1867. március 10-én, tehát 155 éve Debrecenben megalakult a város első sportegyesülete, a Debreceni Torna Egylet (a DTE).

 

Háromszázhúsz éve pedig, 1702. március 14-én Eszterházy Pál herceg a bécsi udvari kamarától 100 ezer forint fejében megkapta Bagos, Bajom, Berettyóújfalu, Derecske, Feketebátor, Félegyháza, Gáborján, Kaba, Komádi, Konyár, Oláhszentmiklós, Sáránd, Nagyszalonta, Tóti, Zsadány, valamint az akkor még puszta Mezősas helységeket zálogbirtokként. 

Az első Nagyerdei Strand 90 esztendeje, 1932-ben nyílt meg a fürdőzni vágyók előtt ı Forrás: Vass Attila

Ugyancsak a Méliusz Juhász Péter Könyvtár (meliusz.hu) első félévre vonatkozó gyűjtése szerint 100 éve hunyt el (1922. március 19-én) Szilády Áron irodalomtörténész, műfordító, nyelvész, református lelkész. Debrecenben kezdte az irodalmi tevékenységét. 1857-ben a Magyar Irodalmi Önképző Társulat alapítója, titkára. Török, arab, perzsa és finn nyelvből fordított. Társ­szerkesztője a Török–magyar okmánytár és a Nyelvemléktár köteteinek. Megindította a Régi Magyar Költők Tára könyvsorozatot, és szerkesztette hét kötetét. Nyolcvan éve, 1942. március 19-én, Földesen megszületett Pércsi József kőműves, birkózó, edző, akit Betyárnak is neveztek. Az 1972-es müncheni olimpián kötöttfogásban, a 90 kilogrammos súlycsoportban 4. lett. Ötször nyert magyar bajnokságot.

 

A hónap utolsó napjához kapcsolódik egy másik újkerti évforduló is: 40 éve (1982. március 31-én) Debrecenben megnyílt a Délibáb áruház.

 

Április negyedik napján, 1952-ben megkezdték a Debreceni Gyógyszergyár építését. Tíz évvel később, 1962. április 7–9-én Tiszacsegén felavatták a zsellérházat, s egyúttal tudományos tanácskozást is rendeztek, amelyen Ortutay Gyula akadémikus és Szabó Pál író is részt vett. Szintén 70 éve, 1952. április 8-án Hajdú-Bihar megye húsellátásának biztosítása érdekében kirendeltségeket szerveztek Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Nagylétán, Polgáron és Püspökladányban. A Hajdú-Bihar Megyei Tanács V. B. határozatot hozott a húsfeldolgozó megyei vállalattá történő átszervezéséről. Az új vállalat neve: Hajdú-Bihar Megyei Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat. 1992. április 23-án Debrecen repülőterén leszállt az első nemzetközi járatban közlekedő repülőgép, az Air Service L–410 típusú utas­szállító különgépe. Immár 130 esztendeje, 1892. május 1-jén ünnepelte először Debrecen munkássága május elsejét. 1947-ben ezen a napon a Köztemetőben felavatták az ott nyugvó hősi halottak emlékművét, 1952. május 1-jén Hajdúnánáson múzeum nyílt.

A Debreceni Első Takarékpénztár 2022-ben 110 éves palotája ı Forrás: Vass Attila

Petőfi a Hortobágyon

 

Húsz éve, 2002. május 10-12-én Debrecenben rendezték meg az I. Nemzetközi Fazekasfesztivált a Kossuth téren. 1977. május 11-én a nagyerdei Művész sétányon felavatták Tóth Árpád (Borsos Miklós alkotása) és Szabó Lőrinc (Schaár Erzsébet műve) mellszobrát, valamint Gulyás Pál (Vilt Tibor munkája) és Medgyessy Ferenc (Nagy Sándor alkotása) szobrát. Új helyére került Arany János mellszobra.

 

Százhetvenöt esztendeje, 1847. május 14-én Debrecenbe és Hortobágyra látogatott Petőfi Sándor. Ekkor írta a híres sorait Debrecenről.

 

A Hortobágy viszont elbűvölte, amely számára az ősnyugalom és a szabadság földje volt. Húsz évvel később, 1867. május 15-én Hosszúpályiban letették az új református templom alapkövét, miután a régi már alkalmatlan volt a felújításra. A Méliusz Juhász Péter Könyvtár (meliusz.hu) első félévre vonatkozó gyűjtése kitér arra is, hogy 1932. május 15-én Debrecenben ünnepélyesen felavatták a tudományegyetem központi épületét. A neobarokk stílusú palotát Korb Flóris budapesti műépítész tervezte, s az építkezést Paczó Márton fejezte be. Másnap, de 50 évvel később (tehát 1982. május 16-án Létavértesen felavatták Irinyi János szobrát, melyet Ispánki József alkotott.

 

VA 
 

Borítókép: A Debreceni Egyetem neobarokk főépülete 1932. május 15-én készült el, Korb Flóris tervei alapján

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában