Ismeretterjesztő kisfilmeket is forgathatnak

2021.12.10. 08:47

Több mint 273 millió forintos támogatáshoz jutott a Debreceni Egyetem

A pénzt nemzetközi konferenciák szervezésére és kiadványok megjelentetésére is fordítható.

Forrás: unideb.hu

Elsöprő sikerrel szerepelt a Debreceni Egyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tudományos Mecenatúra pályázatán. Az intézmény 71 nyertese összesen több mint 273 millió forintos támogatáshoz jutott különböző tudományos projektek megvalósítására. A pályázat kiemelt célja a tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése és a nyílt tudomány hazai megismertetésének támogatása.

Az elnyert összeg nemzetközi konferenciák hazai szervezésére, külföldi eseményeken való részvételre, a tudományos eredmények népszerűsítésére, valamint kiadványok megjelentetésére fordítható.

– A tudományos életben kiemelt fontosságú, hogy az elért eredményeket ne csupán a szűk szakmai közönség ismerje meg, hiszen a siker egyik fokmérője lehet az is, hogy az elért kutatási újdonságok mennyire alkalmazhatók a mindennapi életben, akár az ipar, az oktatás, vagy éppen az egészségügy területén – fogalmazott a hirek.unideb.hu portálnak Csernoch László. A Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese hangsúlyozta: a kutatók és kutatócsoportok által most elnyert pályázati forrás, köszönhetően a tudományt népszerűsítő események szervezéséhez és a kiadványok elkészítéséhez nyújtott támogatással éppen ehhez nyújt segítséget.

A sikeres pályázatnak köszönhetően – többek között – tankönyv születhet „Megelőző orvostan és népegészségtan” címmel, kötet jelenhet meg „Bevezetés a történettudományba, a történelemkutatás módszereibe és a közgyűjtemények használatába” címmel, és elkészülhet Magyarország orchideáinak atlasza (Atlas of Hungarian Orchids) is. Ismeretterjesztő kisfilmeket forgathatnak a korszerű 3D technikák orvosi alkalmazási lehetőségeiről, és nemzetközi konferenciát is rendezhet a Debreceni Egyetem „Zsoldosok és keresztesek (1202-1480)” témakörben, és ugyancsak nemzetközi szakmai tanácskozást a számelméletről Győry Kálmán, Pintz János és Sárközy András tiszteletére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában