Az összetartozás jelképe

2021.10.15. 14:00

Kivételes ereklyéket kapnak ajándékba a megye települései

Egy-egy Bocskai-szablya hiteles másolatát adományozza a megye településeinek a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat.

Fotó: Bekecs Sándor

Egy 16. századi magyar szablya hiteles másolatával lesz hamarosan gazdagabb valamennyi megyei település. A Bocskai-kori ereklye a Hajdúkerület megalakulását, a hajdúságiak összetartozását jelképezi.

– A hajdúk letelepítése a megye létrejöttében az első olyan mérföldkő, amelyet a történelmi hagyományainkhoz köthetünk. Ezért kerestünk egy olyan relikviát, amely a települések közötti, a megye lakosai közötti összetartozást jelképezi. Egy Bocskai-szablyára esett a választásunk – közölte érdeklődésünkre Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke.

Mint kifejtette, olyan egyedi jelképet kerestek, amely az összetartozást a leginkább jelképezi. – Ez egy olyan szimbolikus tárgy, amit egy település dísztermében vagy a polgármester irodájában ki tudnak állítani, és valamennyiünk számára azt mutatja, hogy a mostani 82 hajdú-bihari településnek, ahogy az 1605-ös években, nekünk is meg kell vívnunk a jelen szabadságharcait, és a mindennapok kihívásait együtt, közösen kell megoldjuk – fogalmazott a megyei elnök.

Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke megmutatta a Naplónak az egyik Bocskai-szablyát | Fotó: Bekecs Sándor

Elmondta, a kardokat folyamatosan fogják majd ünnepélyes keretek között átadni a polgármestereknek megyei kulturális nagyrendezvény, város- vagy falunap alkalmával. Az elsőt a Hajdúkerület alapításának emléknapján, november 22-én adják át Hajdúszoboszlón.

– Ebben az évben sikerült egy megyei együttműködésnek köszönhetően elkészíteni a Bocskai-korona és a Bocskai-jogar hiteles másolatát, amelyeket a Bocskai István Múzeumban tekinthetnek meg az érdeklődők – mondta Pajna Zoltán. Szintén egy megyei projektben készítik el a Bocskai-szablyákat. A szerelékei tömör rézből lesznek, a kardhüvely és a markolat dióbarna bőrborítású. Csaknem egy méter hosszúságú, tompa gyakorló kivitelben készül el.

Bekecs Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában