Fotókkal

2021.08.28. 16:27

Ebesen lógatták a csalit a horgászat szerelmesei

A XV. IKE Sporthorgász Versenyt idén a Sáska-tónál tartották szombaton.

Fotó: Molnár Péter

A korán reggel kezdődő rendezvényre érkezők között gyerekek és felnőttek, kezdők és profik is voltak. A megmérettetést az idén jubiláló, húszéves Ifjúságunkért Közhasznú Egyesület szervezte.

Makrainé Lőrinczi Julianna | Fotó: Molnár Péter

Makrainé Lőrinczi Julianna, az egyesület tagja elmondta: a horgászversenyt tizenötödik alkalommal szervezték meg. Annak idején a férje álmodta meg, a családapa 8 éve elhunyt, azóta fia vette át a szervezést. – Vannak versenyzőink, akik a 15 év alatt minden alkalommal neveztek a megmérettetésre. Idén egy profi horgászt is felkértünk, aki segíti a munkánkat – osztotta meg.

Felidézte: kezdetekben jellemzően a mikepércsi horgászokat vonzotta a verseny, de az évek alatt kinőtte magát, így sok településről jelentkeznek a sport szerelmesei.

Mint mondta, a sok évvel ezelőtt megfogalmazott elképzeléseik mostanra megvalósultak. A versenynek több helyszíne is volt már másfél évtized alatt.

Krankovics Zsolt | Fotó: Molnár Péter

Krankovics Zsolt már 15 éve minden alkalommal ellátogat a versenyre, sőt sikeresen is szerepel, hiszen volt, hogy a dobogó legfelső fokára is felállhatott. Találkozásunkkor, kicsivel 8 óra után már horogra akadt nála egy csaknem 1,5 kilogrammos ponty.

- Ez az életem, amikor tehetem, a parton töltöm az időmet. Nem feltétlenül a halfogás a lényeg, hiszen sokat jelent a légkör, a csend és a nyugalom is. A versenyen való sikeres szerepléshez évszaknak, napszaknak megfelelően kiválasztott etetőanyag kell, és ha szükséges, akkor akár verseny közben is cserélem a csalikat – mondta.

Oklevél és érem a legjobbaknak

A jelentkezők fél nyolctól egészen délután háromig versenyezhettek, és bár a kifogott halakat nem vihették haza magukkal, minden kategóriában éremmel, oklevéllel és ajándékkal díjazták az első három legjobban teljesítőt.

Makrainé Lőrinczi Julianna arról is beszélt, hogy a férje emlékére megalapított Vándorkupát a hagyományokhoz híven idén is a legtöbb halat kifogó horgász kapta.

A versenyre érkezőket a szervezők a helyszínen elkészített ebéddel is megvendégelték.

BBI

Eredmények

Abszolút győztes

Gyerek: Gergely Szabina 4,5 kg

Felnőtt: Gál Péter 19,46 kg

Legnagyobb hal

Gyerek: Gergely Szabina 4,5 kg

Felnőtt: Balogh Robin 8,78 kg

Legtöbbet fogott

Gyerek: Gulyás Zsombor

Felnőtt: ifj. Bartalos Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában