2020.10.11. 09:46
Rózsát ültettek a nyíracsádi Szent Piroskában
A járványhelyzet miatt csak néhány diák vett részt a kezdeményezésben.
Fotó: Kedves Zilahi Enikő
A település általános iskolája idén is csatlakozott a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű szociális önkéntes akcióhoz, amelyet minden évben a három történelmi keresztény egyház szervez. A járvány persze átírta egy kicsit a jól bevált nyíracsádi forgatókönyvet, így elmaradtak a nagyobb, csoportos rendezvények, és az idősek otthonának lakói sem kaphatták meg az ilyenkor szokásos énekes, zenés szeretetműsort. Az osztályok idén egy-egy rózsatövet ültettek el az iskola sziklakertje körül, amivel nemcsak az idei akcióhoz, de az Eucharisztikus Világkongresszus rózsatövének elültetését célul kitűző kezdeményezéshez is csatlakoztak. A rózsatöveket egy helyi vállalkozó ajánlotta fel az iskolának. Az osztályok képviseletében az óvatosság kedvéért csak néhány tanuló vett részt, akik Tatai Zoltán iskolalelkész vezetésével ültették el a virágokat. A kertészkedésből kimaradt gyerekek a tantermeket csinosították.
Kedves Zilahi Enikő
Borítókép: Rácz Leila, Csontos Zsanett és Szemán Amira is szívesen vállalta a virágültetést