hírmorzsák

2020.09.20. 08:17

Presbiteri gyűlést és óvodai hittanórát is tartottak Csökmőn

A helyi gyerekeknek bábszínházi előadással is készültek. Rövid hírek Csökmőről és Darvasról.

Fotó: B. Kiss Andrea

Az idén is vannak színházkedvelők

Tizennyolcan váltottak színházbérletet a 2020/2021-es évadra a csökmői Faluház szervezésében. A csoport a Békéscsabai Jókai Színház előadásait tekinti meg évtizedek óta. A bérletesek létszáma és az összetétel időről időre változik. A vírushelyzet a múlt évadban három előadás megtekintését nem tette lehetővé, amit idén ősszel pótolt a színház.

Presbiteri gyűlés

Presbiteri gyűlést hívott össze Szabó Gyula református lelkész szeptember 10-én, Csökmőn. A vírushelyzet miatt az idén elmaradtak a gyülekezet betervezett közösségi programjai, mint a kirándulás és a szalonnasütés. A presbitérium megbeszélte a tervezett adventi gyertyagyújtás részleteit is. Szabó Gyula beszámolt arról, hogy elkezdődött az új tanév, és több mint hetven gyermeknek tart hittanórát az iskolában és az óvodában.

Fotó: B. Kiss Andrea

Az óvodásoknak is indult hittan

Óvodásoknak tart hittanórát Szabó Gyula református lelkész Darvason is. A kis település óvodásai játékos formában ismerkedhetnek a református vallás alapjaival. A tiszteletes kreatívan igyekszik felkelteni és lekötni az apróságok figyelmét, miközben átadja azt a tudást, amire az ilyen korú gyermekek befogadóak lehetnek.

Ákom-Bákom Bábszínházban

Remek előadással szórakoztatták a gyerekeket az Ákom-Bákom Bábszínház tagjai szeptember 14-én a csökmői Faluházban. A műsort a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtártól kapta a helyi könyvtár. A jelenlegi korlátozások miatt csak az első osztályosok vehettek részt az előadáson, a szabályok szerinti távolságtartással. Ennek ellenére az apróságok nagyon élvezték a mesét, nagyokat nevettek.

BKA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában