2020.05.15. 17:00
Vasárnap a Kodály Filharmonikusok muzsikája is felcsendül a Nagytemplomban
Május 17-től újra látogatható istentiszteleteket tartanak a vidéki református templomokban, többek között a Debreceni Református Nagytemplomban is, ahol dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdeti az igét 10 órától.
Fotó: Napló-archív
Az istentiszteleten közreműködnek a Kodály Filharmonikusok tagjai is. Az eseményt élőben követheti a nagytemplom.hu-n vagy 11 órától a Duna Televízióban – közölte a Tiszántúli Református Egyházkerület.
Ez az alkalom május 17-én egy együttműködés kezdete, ami a Kodály Filharmónia Debrecen és a Tiszántúli Református Egyházkerület között jön létre. A későbbiekben a Kodály Filharmónia tagjai a debreceni és régiós települések templomaiban kisebb kamaraműveket fognak játszani a gyülekezetek számára istentiszteletek vagy zenés áhítatok keretében.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kiemelte, hogy „a veszélyhelyzet elővigyázatosságot követel megnyíló templomainkban is az istentiszteleteken.
Mivel az éneklés közben levegőbe kerülő lehelet és pára veszélyt jelent, ezért a gyülekezeti éneklést rövidebbre kell fogni, de hangszeres kamarazene előadása lehetséges. A Tiszántúli Református Egyházkerület örömmel és hálával fogadta a Kodály Filharmóniával való együttműködés lehetőségét, amelynek értelmében muzsikusaik szívesen gazdagítanák játékukkal az istentiszteleteket és a zenés áhítatokat.
Dr. Puskás István alpolgármester is üdvözölte a kezdeményezést külön felhívva a figyelmet arra, hogy ez egyben a kultúra óvatos újranyitását is jelenti Debrecenben. Kulturális élmények és a lelki élet szorosan összefüggenek, a mostani esemény ennek is szép példája, hiszen az istentiszteleten néhány zenemű eljátszásával közreműködik a Kodály Filharmonikusok rézfúvós kvintettje (Csősz János és Györgyfi Zsolt – trombita, Héra András – kürt, Alexa Lajos és Péntek Kálmán – harsona).
Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője elmondta, hogy a mostani templomi fellépés az első lépcsőfoka az élő zenéléshez, a közönséghez való visszatérésnek. Az igazgató kiemelte, hogy ez a fajta átfogó regionális templomi jelenlét a vírushelyzettől független, régi vágya a Kodály Filharmónia vezetésének. A zenés áhítatokat, így a Tiszántúli Református Egyházkerülettel való együttműködést az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja, és a Kodály Filharmónia Debrecen a többi történelmi egyházzal is keresni fogja az együttműködési lehetőségeket.
A további, zenés szolgálatok pontos időpontjairól és helyszíneiről hamarosan további tájékoztatás várható.