visszatekintő

2020.01.05. 07:00

Március: „kamulagzitól” a színpadi gonoszságig

Koncerteket, programokat, fejlesztéseket tartogatott 2019 harmadik hónapja.

Fotó: Kovács Péter / Kiss Annamarie

Folytatjuk visszatekintő sorozatunkat, amelyben március megyei vonatkozású híreit elevenítjük fel.

A 2019-es év harmadik hónapjában ünnepélyes keretek között átadták a határvadász-komplexumot az egykori menekülttábor helyén, a Sámsoni úton. Ekkor készült el Debrecenben a 12. orvosi rendelő a Bajcsy-Zsilinszky utcán, befejeződött a csapókerti városrészben található Jánosi utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése, Csökmőn pedig a falu első bölcsődéjét avatták fel március első napjaiban. A Debreceni Egyetem 29. alkalommal megrendezett utazási vásárán is jártunk, ahol 2019-ben díszvendégként Ciprus élvezett kiemelt figyelmet. Tavaly március 3-ig állt az óriáskerék Debrecen főterén.

A Lear a Csokonai Színházban / Fotó: Molnár Péter

Márciustól kettős vezetéssel működik tovább a Debreceni Szakképzési Cetrum, kancellári rendszerben, Hajdúszoboszlón pedig elkezdődött a vasútállomás átépítése. A színház kedvelőinek kiváló darabokkal kedvezett a Csokonai Színház, színpadra állították többek között Max Frisch-nek a Biedermann és a gyújtogatók című darabját, az emberi gonoszság és aljasság természetrajzát vonultatták fel Shakespeare Learjének előadásában, de láthattuk a Feydeau, avagy egy próba történetét is.

Pocsajban a vőfélytalálkozón „kamulagzit” csaptak, hogy bemutassák, milyen is volt hajdanán a lakodalom. A megyében megkérdezett polgármesterek mind elismerően szóltak a kormány által indított, 150 milliárd forintos – az 5 ezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések népességmegtartó erejét növelő – Magyar falu programról. Debrecenbe, a Fazekas Mihály Gimnáziumba látogatott a Spanyol Királyság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, őexcellenciája Anunciada Fernández de Córdova y Alonso Viguera.

Hagyományos magyar–román vőfélytalálkozó Pocsajban / Fotó: Kovács Péter

A világ legnívósabb ingatlan­ipari szakkiállításán és vásárán, Cannes-ban kapott négy különdíjt Debrecen.

Megyeszerte megemlékeztek március 15-én az 1848–49-es eseményekről / Fotó: Molnár Péter

Március 15-én a megye minden településén fejet hajtottak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősinek emléke előtt, s ezen a napon ünnepelte várossá válásának 30. évfordulóját Nádudvar.

Március 28-án zajlott az első Irodalom Éjszakája, amelyen 22 ország kortárs íróinak műveiből hallhattunk részleteket.

HBN

A „Kutya-Gazdi-Szeretet” nevet viselő tematikus napon / Fotó: Matey István
A tizedik mangalicafesztiválon Debrecenben / Fotó: Kiss Annamarie
Kóbor János a főnixbeli Omega-koncerten / Fotó: Molnár Péter
A harmadik Napló Állásbörzén a Lovardában / Fotó: Kiss Annamarie
Recés zsiráf született a debreceni állatkertben / Fotó: Matey István
A 40 éves Csimpolya néptáncegyüttes jubileumi gálája / Fotó: Kovács Péter

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában