2019.11.06. 17:17
Diákoknak mutatkoztak be a debreceni gimnáziumok
A Debreceni Tankerületi Központ Diáktanácsa fontosnak tartja, hogy az általános iskolások megtalálják a számukra legmegfelelőbb középiskolát.
Fotó: Matey István
Immár második alkalommal rendezi meg a kétnapos Suliválasztó SuliFórumot a Debreceni Tankerületi Központ Diáktanácsa. Szerda délután elözönlötték az általános iskolás diákok a Csapó utcai bevásárlóközpont mínusz egyedik emeletét, ahol a tankerület nyolc gimnáziumának bemutatkozóstandjánál szerezhettek első kézből információt az oktatási intézményekről.
– Azt reméljük, a standokon felkeresitek az egyes iskolákat, hiszen érdemben ott kaphattok választ a kérdéseitekre, sőt a középiskolások megosztanak veletek olyan titkokat, amiket diák csak diáknak mondhat el: az iskoláról, tanárokról, az osztályzásról. Kívánom, a rendezvény valóban hozzájáruljon ahhoz, hogy mindenki olyan középiskolában tanuljon tovább, ami a tudásának és érdeklődésének megfelel – szólt a pályaválasztás előtt álló diákokhoz Karika Rozália, a Debreceni Tankerületi Központ kabinetvezetője a szerda délutáni nyitórendezvényen.
Jó hangulatban
A szervezők szerint a standoknál az iskolák kifejezik önmagukat, s egy olyan nyitott légkört tudnak teremteni, ahol bátran kérdezhetnek az általános iskolás tanulók.
– Tavaly úgy láttuk, nagy sikere van a Suliválasztó SuliFórumnak. Volt, aki úgy jött oda hozzám a Medgyessyben – de más középiskolákból is hallottam –, hogy itt szerzett tudomást az iskoláról, s találkozott a képzési rendszerével, ezért választotta az adott gimnáziumot – osztotta meg a Naplóval Marosi Maximilián, a Debreceni Tankerületi Központ Diáktanácsának elnöke.
– Sőt, nekem olyanokat is mondtak, hogy itt lettek igazából szerelmesek az Ady Gimnáziumba. Itt, a SuliFórumon közvetlenebb a hangulat, mint az iskola falai között, hiszen diákokkal tudtak beszélgetni. Ez az, ami nagyon fontos, ezért is lett a mottónk:
„Diákoknak, diákokról, diákok által”
– tette hozzá Varga Réka, a diáktanács elnökhelyettese.
Kísérletek, kvízek és divat
A tankerület fenntartása alatt álló középiskolák bemutatkozóstandjainál az adott oktatási intézmény jellegzetességeit láthattuk. A Tóth Árpád Gimnázium tanulói például kémiai és biológiai kísérletekkel csábították a kisebbeket, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium asztalánál kvízekkel tették próbára az érdeklődők tudását, míg a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium szigeténél diákok által készített ötvösmunkák, valamint divatcikkek hívták fel a figyelmet az iskola képzési területeire. Jelen volt továbbá az Ady Endre Gimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium, a Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, valamint a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium.
Kiss Dóra
Kapcsolódó cikk: