sokan érkeztek

2019.10.09. 15:33

Sikeres volt az egyetem fogászati szűrőnapja

Mintegy száz felnőtt és gyermek vette igénybe az ingyenes szűrővizsgálatot a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának rendezvényén október 8-án, olvasható az intézmény közleményében. Családok is érkeztek, a legfiatalabb páciens 3 éves volt.

Fotó: unideb.hu

Kilencedik alkalommal várták ingyenes fogászati szűrésre a város és a régió lakosait kedden a Fogorvostudományi Kar (FOK) negyed- és ötödéves hallgatói, akik két óra alatt csaknem száz szűrést végeztek el szakorvosi felügyelettel. A szűrőnapon több mint negyven hallgató, valamint a kar hat-hat fogorvosa és asszisztense fogadta az érkezőket.

- Évek óta hangsúlyozzuk, hogy a fogápolást nem lehet elég korán elkezdeni. Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei rendezvényre a felnőttek mellett nagyon sok gyereket hoztak el a szüleik, nagycsaládok is érkeztek. A legfiatalabb résztvevő 3, a legidősebb pedig 82 éves volt, többségében középkorúak érdeklődtek a lehetőség iránt – mondta a hirek.unideb.hu-nak Nemes Judit, a DE FOK Gyermekfogászati és Prevenciós Tanszék vezetője.

A felnőtteket a fogazat és a szájüreg átvizsgálása mellett tanácsadással és kezelési tervvel segítették, a gyerekeknél felmérek a fogászati ismereteket, valamint játékos formában tanították meg nekik a helyes fogmosási technikákat.

A szűrőnap tapasztalatairól szólva Nemes Judit elmondta: a páciensek többségének fogkő-eltávolításra, fogtömésre lesz szüksége és sokan szorulnak fogpótlásra, ezért a szűrés résztvevőinek jelentős részét előjegyezték a szükséges kezelésekre.

A tanszékvezető szerint az érdeklődők magas száma azt mutatja, hogy van igény az ingyenes szűrővizsgálatokra, így a hagyományokhoz hűen a fogászati hónaphoz kapcsolódóan jövő ősszel is várják majd a lakosságot ingyenes szűrésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában