együtt a mellrák ellen

2019.10.01. 20:20

Közösen tenni a holnapért

Minden tizedik nőt érinthet a mellrák, s naponta 5-6 nő veszíti életét a betegségben hazánkban.

Fotó: Kiss Annamarie

A mellrák elleni küzdelem jegyében tartják meg a 9. „Tégy ma a holnapodért” című rendezvényt október 4-én a Csapó utcai bevásárlóközpontban.

– Évekkel ezelőtt azért csatlakoztam a debreceni Holnapom Egyesület akciójához, mert kötelességemnek érzem felhívni a figyelmet az önvizsgálat fontosságára. Ez a gyilkos kór minden tizedik nőt érinthet – hangsúlyozta Széles Diána a program beharangozóján. Az alpolgármester hozzátette: október a mellrák elleni küzdelemről szól, mely jól látszik a szűréseken is, ugyanis meghatványozódik a mammográfián megjelenők száma. Debrecenben különösen figyelnek a nők az egészségükre: míg országosan 50 százalék körül mennek szűrővizsgálatra, a cívisvárosban ez csaknem 70 százalék. – Már ezért megéri megszervezni a rendezvényt, hiszen van eredménye – nyomatékosította Széles Diána.

Az önvizsgálat fontossága

Az idei rendezvényen főszerepet kap az „egészségsziget”, ahol szakemberek szemléltető eszköz segítségével tanítják meg az érdeklődőket, hogyan kell a mellen önvizsgálatot végezni. Ez ugyanis életeket menthet. Bánfi Ildikó, a Holnapom Egyesület elnöke a Napló kérdésére elmondta: a szakmai beszélgetések mellett az egészségszigeten különféle lakossági egészségállapoti felméréseket, emlővizsgálatot, méhnyakrákszűréssel és HPV-védőoltással kapcsolatos tájékoztatást is nyújtanak.

 

Szórakoztató műsorokkal is várják a nagyérdeműt: a Hajdú Táncegyüttes táncosai és a Diamond Fitness is bemutatót tartanak.

„Nagyon sokféleképpen tudunk tenni azért, hogy a kockázatot csökkentsük. A mozgás és a megfelelő táplálkozás mellett nagyon fontos a lelki egészség is. Érezzük magunkat jól a bőrünkben, s lehetőség szerint olyan programot is illesszünk be a mindennapokba, ami feltölt minket”

– hívta fel a figyelmet.

PTZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában