Útfejlesztés

2019.08.13. 14:00

Már nem sokáig döcögünk, rázkódunk a mellékutakon

A munkaterületek átadásával elkezdődött az útjavítás a Magyar falu programban.

Fotó: Kovács Péter

Megyénkben öt út egy-egy szakasza újul meg a Magyar falu programban a következő hónapokban. Ezek a következők: a Balmazújváros–Hajdúböszörmény (3318-as jelű út), a Biharnagybajom–Berettyóújfalu (4213-as jelű út), a Tiszafüred–Polgár (3315-ös jelű) összekötő út és a Püspökladány–Szeghalom (4212-es jelű) út egy-egy része, valamint a Derecske és Konyár közötti út 5,7 kilométeren. Az első kettőnél a munkaterületet a kivitelezők július 29-én vehették át, míg a Tiszafüred–Polgár, valamint a Püspökladány–Szeghalom közötti út egy-egy részén az előzetes tervek szerint augusztusban kaphat munkaterületet a kivitelező – válaszolta a Napló kérdéseire a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya, illetve Vitányi István, Bihar országgyűlési képviselője.

A honatya elmondta azt is, hogy a Derecske és Konyár közötti út még felújításra váró, 5,7 kilométer hosszú, a vasúti átjárótól a Konyár településjelző tábláig tartó szakasza felújítására rendelkezésre áll a csaknem 750 millió forintos forrás. Az utat a Magyar falu programnak az ugyancsak ebben az évben induló második ütemében valósítják meg. Annak, hogy nem került be az első ütembe, adminisztrációs okai vannak – tette hozzá a politikus.

A Magyar Közút tájékoztatójából azt is megtudtuk, hogy a Derecske–Konyár út később induló felújítását nem számolva, a hajdú-bihari négy projekt esetében összesen 15 kilométert meghaladó útfelületen kezdődnek munkálatok, összesen mintegy nettó 1,4 milliárd forint értékben.

Ároktisztítás, vízelvezetés

A munkálatok folyamán új alapréteget építenek be a szakemberek, a lokálisan teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják és új teherbíró pályaszerkezetet valósítanak meg a kivitelezők. A pályaszerkezet-cseréket követően kiegyenlítő réteg megépítésével a meglévő burkolat egyenetlenségeit is megszüntetik, majd erre a felületre új kopóréteget terítenek. A szakemberek az út menti területeken is elvégzik a szükséges munkákat, például kitisztítják az árkokat, a vízelvezetést is helyreállítják, új közlekedési táblákat helyeznek ki, és a projekt végén az új kopórétegre természetesen új burkolati jeleket is felfestenek. A munkálatok általában félpályás korlátozás mellett valósulnak meg, a 3318-as jelű úton várhatóan 135, a 4213-as úton 90, a 4212-es úton 110, míg a 3315-ös úton 75 nap átfutási idő alatt.

Az egyes projektek kiválasztása több tényező alapján történik – folytatta válaszát a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya. A projektek kiválasztásakor természetesen az út állapota is fontos tényező, de a szakemberek figyelembe veszik a rendelkezésre álló forrásokat, az adott útszakasz műszaki állapotát, a felújítás várható költségeit. Fontos szempont továbbá, hogy az útszakasz úthálózati szerepe milyen jelentőségű, mekkora forgalmat bonyolít le, gazdaságélénkítő szerepe lehet-e a beruházásnak, vagy az adott szakaszokon van-e tömegközlekedés. Ugyancsak szempont volt a felújítandó utak kiválasztásakor az is, hogy térségi központok megközelítését mennyiben segíti, és természetesen a lakossági visszajelzések és az önkormányzatokkal folytatott egyeztetések is részei a kiválasztási folyamatnak. Az egyes útfelújításokat így ütemezetten, külön elrendelés alapján tudják elvégezni.

A közlekedőknek érdemes lesz az egyes beruházásokról és az aktuális forgalmi helyzetről tájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, vagy honlapján.

KZS

Segíti a vidék népességmegtartását

A Magyar falu programban országosan és éves szinten 50 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a pénzből hazánkban 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett országos közúthálózaton a napokban kezdődtek az első ütemben szereplő beruházások. Az országos közúthálózaton 2010 óta összesen mintegy 5 ezer 500 kilométernyi út újulhatott meg, csaknem 690 milliárd forint értékben. A felújítások a következő években is kiemelt prioritással folytatódnak; a magyar állam központi, költségvetési forrásokból indított el elsősorban a mellékutak helyreállítását célzó programokat.

Borítókép: A Sárrétudvari belterületén lévő út jelentős részét is felújítják a következő hónapokban

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában