Jegyzet

2019.07.29. 09:54

Amikor a pap valóban választ ad

Szakál Adrienn

Aki járt már könnyűzenei fesztiválon, tapasztalhatta, hogy az egy négyzetméterre jutó ingerek száma miatt gyakran azt sem tudjuk, melyik színpad vagy sátor felé vegyük az irányt. A hétköznapok mókuskerekéből kiszabadulva nem alapvető helyszíne ez a nagy kérdéseknek. Ennek ellenére a Campus Fesztiválon már évek óta lehetőségünk van találni egy olyan oázist, mely teret enged a legkomolyabb kérdéseknek és válaszoknak, ez pedig nem más, mint a Szólj be a papnak! sátra a Civil Agórában.

Előfordulhat, hogy más körülmények között ugyanis el sem jutunk olyan kérdésekig, melyek alapvetően változtathatják meg viszonyulásunkat a hithez, Istenhez, a Biblia igazságához, vagy a keresztény felekezetek képviselőinek mindennapi életéhez. Szókratésztól már megtanulhattuk, milyen hatékony a beszélgetés által elsajátított tudás, arra viszont már diákként rájöttünk, ha valamit tudni szeretnénk, ahhoz olykor az önnön tapasztalást megelőzően kérdeznünk is érdemes. Kései hittanórának is nevezhető ez a még sokak által nem ismert kezdeményezés. Tisztán emlékszem én is, hogy évtizedekkel ezelőtt a görögkatolikus plébánián tartott hittanórákon Pirigyi István atyának sem tudtunk olyan kérdést szögezni, melyre ne adott volna számunkra egyértelmű, kielégítő választ a leghitelesebb forrásból: a Bibliából.

Ezek is érdekelhetik