Helyi közélet

2017.03.20. 08:40

Menü: akár étteremből is

Hajdú-Bihar - Háromévente kötelező, de bármikor ellenőrizhetők a szociális konyhák.

Hajdú-Bihar - Háromévente kötelező, de bármikor ellenőrizhetők a szociális konyhák.

Megyénkben szociális étkeztetést 71 állami (ideértve az önkormányzatokat is, azok szociális szolgálatukon keresztül) és 45 nem állami (egyházi és civil) fenntartó nyújt. Ehhez az állami normatívát az éves központi költségvetési törvény határozza meg, 2017-ben 55 ezer 360 forint személyenként egy évre. Ez azt jelenti, hogy naponta legalább 151 forintot az állam ad, míg az igénylő átlagosan 400 forintot fizet (plusz kiszállítás ára, ahol kérik, körülbelül száz forint).

2016-ban bejelentés miatt két szolgáltatót ellen­őrzött a hatóság." Megyei Kormányhivatal

Ehhez a szolgáltató belátása szerint tesz hozzá, hogy ízletes és megfelelő legyen a menü. Az általunk megkérdezett településeken sok esetben ugyanazt eszik az idősek mint a gyerekek, hiszen a városgazdálkodási intézmények konyháján főznek mindenkinek. Az egyházak saját konyhájukban készítik az ételt, míg Debrecenben az figyelhető meg, hogy az éttermek is beszállnak a szociális étkeztetésbe oly módon, hogy tőlük rendelik a szolgáltatók az ebédet.

Nem találtak bajt

A kormányhivatal mint engedélyező szerv a szolgáltatók működését hivatalból legalább háromévente ellenőrzi, illetve jellemzően panasz vagy közérdekű bejelentés alapján bármikor. A tárgyi és személyi feltételek vizsgálata mellett a térítési díj számítását és az ellátotti jogok érvényesülését vizsgálja az engedélyező hatóság. Tavaly bejelentés miatt kettőt ellenőrzött, de a szociális étkeztetést tekintve nem állapított meg olyan hiányosságot, mely a rendeltetésszerű működést veszélyeztette volna.

Élelmiszerlánc-biztonsági szempontból is vizsgálódnak a főzéshez használt alapanyagoktól kezdve a helyiségek tisztaságán át a kiszállító járművek állapotáig. A szociális főzőkonyhák ellenőrzését éves rendszerességgel végzi. Közérdekű bejelentés az elmúlt évben szociális étkeztetéssel kapcsolatos tevékenységre, ételre, annak minőségére vonatkozóan, sem fertőzésről, étel okozta megbetegedésről nem érkezett – tájékoztattak.

Népkonyhát indítottak

Hajdúböszörmény egy ideje új feladatot is vállalt, népkonyhát is „nyitottak”. Ez nem menü, hanem egy tál meleg étel naponta, ami szóban, beadványok nélkül is kérhető, ingyenes, nem csak hajléktalanoknak. Mindazoknak, akik időlegesen nehéz helyzetbe kerülnek. Ezért a tányér ételért mostanság körülbelül 120-an mennek érte, míg a szociális étkeztetést 340-en veszik igénybe – tudtuk meg a Szociális Szolgáltatási Központ illetékesétől. Az önkormányzatok évente önköltséget számolnak, s rendeletben határozzák meg a térítési díjakat. A csökkentett térítési díjak az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének százalékában meghatározott jövedelmi sá­vok függvényében alakulnak.

Szociálisan rászorulóknak

Debrecen az étkeztetési szolgáltatást szociális szolgálatán keresztül nyújtja. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg ebédjéről gondoskodik az intézmény, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmenetileg nem képesek biztosítani (elsősorban azon személyeknek, akik korukra, egészségi állapotukra, fogyatékosságukra, betegségükre, hajléktalanságukra tekintettel szorulnak ellátásra). Az étkeztetés helyben fogyasztással, elvitellel vagy lakásra szállítással megoldott.

Ha az étkezésben részesülő személy egészségi állapota indokolja, szakorvosi javaslat alapján – a népkonyha kivételével – diétás étkeztetést is igénybe tud venni. A Sodexo Magyarország Szolgáltató Kft.-vel kötöttek szerződést, a DMJV Idősek Házában található felújított főzőkonyhán állítja elő az ételt, onnan szállítják ki a szolgálat telephelyeire, illetve az ellátottak lakására. A térítési díj az étel helyben fogyasztásakor vagy elvitelekor normál étrend esetén 545 forint adagonként, diétás étrend esetén 595, az étel lakásra szállításakor normál étrend esetén 570, diétás étrend esetén 625 forint.

Mint írták, ki tudják elégíteni a megjelenő igényeket: az ellátottak és az ellátási napok száma is csökkenő tendenciát mutat, bár tavaly év közben a szolgáltatást igénybe vevők száma minimálisan emelkedett. A felmerülő problémákat az intézmény oldja meg, az étellel kapcsolatos pozitív és negatív észrevételeket havonta jelzik a szolgáltató számára. 2016-ban egyetlen panasz érkezett az ebédrendelés eljárásrendjét kifogásolva – válaszolta érdeklődésünkre a debreceni polgármesteri hivatal.

HBN


Leginkább elvitelre kérik

A debreceni szociális szolgálat 2016. évi beszámolója alapján (az adatokat a fogyatékos személyek nappali ellátását igénybe vevő ellátottak nélkül kell érteni) elmondható, hogy étkeztetésben az elmúlt év végén 252 személy részesült. 2016. július 1-jétől az intézmény lehetőséget biztosít az étkeztetés lakásra történő szállításának igénybe vételére, melyet 42 fő, az étkezők 16,67 százaléka vesz igénybe. Elvitellel az étkezők 58,33 százaléka, helyben fogyasztással 25 százaléka veszi igénybe a szolgáltatást. Az elvitellel biztosított ebéd iránt az igény lényegesen nagyobb. Az étkezők 2,38 százaléka igényel diétás étkeztetést. Az étkeztetésben részesülők 43,24 százaléka egyedülálló.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában